A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint idén a tavalyról elhalasztott világbajnokságot tartották volna meg Japánban, ám a nemzetközi szövetség a helyi szervezőkkel közösen úgy döntött, törli a viadalt. Ezek után az európai szövetség úgy határozott, hogy Eb-t szervez – írta az MTI.
A távirati iroda felidézi, a rendezésre három ország kandidált. A kontinentális szövetség tagországainak vezetői pénteken ismerhették meg a spanyol, a holland, illetve a magyar pályázatot, a hétvégén pedig utóbbi országnak adták a rendezés lehetőségét.
A verseny házigazdája a büki Greenfield Hotel Golf & Spa pályája lesz, várhatóan szeptember 28. és október 3. között.
Az Európa-bajnokságon a csapatversenyek mellett a nők, illetve a szeniorok számára egyéni viadalt is tartanak – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

NS-KLUB: A futballt mindenki szereti – Lengyel Béla

Footgolf: tizenegy év után ismét magyar nyerte a vb-t

Footgolf: vb-bronzérmes a magyar válogatott!

Footgolf-vb: az elődöntő küszöbén a szeniorválogatott

Footgolf-vb: remekül kapták el a rajtot a magyarok