FFT: top 10 durcás kisfiú a labdarúgásban

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.29. 17:49
null
Keletnémet autóháború (Fotó: FFT)
Nyilasi Tibortól Anelkán át Romárióig... Néha a legnagyobbakból is kijön az óvodás kisfiú, aki duzzogva eldobálja a játékait...

 

Ízelítő a FourFourTwo gyűjteményéből:

Romário jót enne
Az 1994-es vb-felkészülés során Romário azon véleményének adott hangot, hogy nem fog „állati takarmányt” enni az edzéseken. Egy Peru elleni mérkőzés estéjén letépte a mezét, és dühösen kiviharzott. Elérte a célját: ő füstölt lazacot ehetett, a többiek olcsó tucathalakat.

Nyíl: kacskaringós út vissza a futballba
Nyilasi Tibor 24 évesen, 1979 őszén veszítette el meggyőződését, és fordított hátat a futballnak – előbb Bécsben, amikor a 80. percben lecserélték, csapta oda a válogatott kapitányi karszalagját, majd a Fradiból lett elege, ugyanis a nézőtérről is kapott szépen. Bejelentette, hogy 32 válogatottsággal a háta mögött befejezi. Tavasszal aztán két legenda, Szepesi György és Sándor Károly látogatta meg a lakásán Nyíl szüleit, és náluk könyörögték vissza a játékost a válogatottba, majd ezzel együtt a Fradiba is.

Keletnémet autóháború
„Semmi mással nem járhatsz, csak Trabanttal!” – üvöltött Georg Buschner, a keletnémet válogatott szövetségi kapitánya Martin Hoffmann-nal. A középpályást több autógyár is megkereste, hogy kicsit jobb járgányt tegyenek alá, és Hoffmann közölte Buschnerrel, hogy a Mercedesre esett a választása. Miután azt a választ kapta, hogy soha többet nem lesz válogatott, ha elfogadja az ajánlatot, Hoffmann lecsapta a telefont, és egy hónapig nem állt szóba Buschnerrel. Végül engednie kellett, és így magyarázta döntését: „Ha komolyabb autód van, az ebben az országban gyanakvást és féltékenységet szül”.

A teljes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n,IDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek

Lipcsei Péter Nyilasi Tiborról: „Ő a második apám”

Labdarúgó NB II
2025.01.18. 09:51

70 éves a 70-szeres válogatott legenda, Nyilasi Tibor

Képes Sport
2025.01.18. 07:45

Százak ünnepelték a Ferencváros alapításának 125. évfordulóját

Labdarúgó NB I
2024.05.03. 19:23

Romário visszatért nevelőklubjába, szó szerint mindenről ő dönt

Minden más foci
2024.04.26. 10:11

Brazília: „Ha nem játszom, kirúgom az edzőt!” – Romário a visszatéréséről

Minden más foci
2024.04.21. 07:20

Újabb vizsgálat indul a mérkőzések manipulálása miatt Brazíliában

Minden más foci
2024.03.21. 11:20

Eurofutball: török másodosztályú klub élére nevezték ki Nicolas Anelkát

Minden más foci
2024.01.25. 13:28

Videó: a brazil legenda még 57 évesen is megállíthatatan a pályán

Minden más foci
2023.12.12. 10:39
Ezek is érdekelhetik