Lipcsei Péter Nyilasi Tiborról: „Ő a második apám”

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.18. 09:51
Lipcsei Péter 2017. júniusa óta irányítja a Soroksárt (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nemzetei Sportrádióban a labdarúgó NB II-es Soroksár vezetőedzője, Lipcsei Péter beszélt a kapcsolatáról a hetven éves Nyilasi Tiborral.

„Nagyon sokat köszönhetek neki a pályafutásom során, hiszen ő igazolt át engem a kilencvenes években” – jelentette ki Lipcsei Péter, akit 1990 és 1994 között edzett a Ferencvárosban a legendás Nyilasi Tibor

„Jó játékos volt és remek edző is lett. Remek kapcsolatunk volt, már akkor is tegeztük, amikor edzett minket. Mindig is tiszteltük, és ez a mai napig megvan, hiszen heti szinten beszélünk egymással.” 

„Azt is kijelenthetem, hogy nekem ő a második apám” – tette hozzá Nyilasival kapcsolatban a Soroksár vezetőedzője, aki a folytatásban a csapata jelenlegi formájáról és a jövőjéről is tett említést: 

„Nálunk a cél mindig a fiatal játékosok tesztelése. Ezalatt az ősz alatt nekünk sikerült a legtöbb tehetséget játszatni. Továbbra is azt szeretnénk, hogy a Fradi saját nevelésű játékosai felkészüljenek az első csapatra, vagy más NB I-es gárdáknál szerepelhessenek.”

„Eközben szeretnénk mi magunk is folyamatosan fejlődni, erősödni és egyre jobban teljesíteni.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek

„Ilyen nincs, és mégis van” – Egerszegi Krisztinát csodáljuk a legjobban

Úszás
Tegnap, 10:00

Bátorfi Zoltán szerint Németország az asztalitenisz Mekkája

Egyéb egyéni
2025.10.23. 12:53

„Máténak most az az útja jön, amit Geri már végigjárt” – fiairól beszélt a Nemzeti Sportrádióban Fazekas Nándor

Kézilabda
2025.10.20. 17:37

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Keszthelyi Rita elmesélte, hogyan igyekszik példát mutatni fiatal csapattársainak

Vízilabda
2025.10.19. 16:11

Népsport: Nyilasi Tibor mesterötössel avatta fel a Rohonci úti tribünt

Népsport
2025.10.19. 09:23

Benczés Miklós: A labdarúgó-szakosztályhoz semmi közöm sincsen

Egyéb egyéni
2025.10.18. 19:36
Ezek is érdekelhetik