A Budafoki MTE klubházának legendás éttermébe invitálta ebédre Jakab János tiszteletbeli klubelnök, a miniszterelnök tanácsadója régi barátját, Nyilasi Tibort, abból az alkalomból, hogy a 70-szeres válogatott legendás csatár betegsége és operációja miatt elmaradt köszöntést pótolva, átadja neki Orbán Viktor születésnapi levelét és ajándékát.
A Ferencváros, az Austria Wien és a magyar válogatott korábbi népszerű játékosa, a Fradi sikeredzője, majd a Sport Tv szakkommentátora, az MLSZ elnökségi tagja január 18-án lett hetvenéves, de két okból is lehetetlen volt azóta felköszönteni. Egyrészt hagyományosan elzárkózik, „elbújik” a kerek születésnapokon a személyét érintő minden ünneplés elől, másrészt – a sajtóban már többször említett – szívműtétje akadályozta meg abban, hogy részt vegyen hasonló összejöveteleken. Jakab Jánosnak így is cselhez kellett folyamodnia, a csütörtöki ebéden résztvevők létszámát nem árulta el az ünnepeltnek, két-három vendégre számított csak Nyilasi Tibor, akit tucatnyi korábbi játékostárs, barát, tisztelő várt a BMTE-pályán. Szokolai László, Esterházy Márton például a legismertebb ferencvárosi és válogatottbeli társak közül, de a jelenlegi, MLSZ-es kollégákat is képviselte mások mellett Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány (az öregfiúk-válogatott jelenlegi kapitánya) vagy Sipos Jenő szóvivő (a Fradi korábbi elnökségi tagja).
Orbán Viktor köszöntő levelét – amelyben a miniszterelnök többek között „a Ferencvárost a KEK döntőjébe, a válogatottat három világbajnokságra segítő Nyilasi-gólokról” írt – Nemcsák Károly színművész, a labdarúgó színészválogatott korábbi csapatkapitánya olvasta föl, az pedig mindenkinek meglepetés volt, hogy az összejövetel közben a kormányfő telefonon is hívta Jakab Jánost, aki átadta a készüléket az ünnepelt Nyilasi Tibornak, így a köszöntés még személyesebbre sikerült.
A helyszínen Szöllősi György, lapunk főszerkesztője, a magyar futballhagyomány nagykövete méltatta Nyilasi Tibort, összefoglalva pályafutásának legfontosabb állomásait személyének nemzedékeket összekötő szerepét a magyar futballban Sebes Gusztávtól, Albert Flóriántól Törőcsik Andráson, Détári Lajoson át Lipcsei Péterig, Lisztes Krisztiánig vagy Szabics Imréig. Nem kellett sokáig várni, amíg az ebéd mellett előkerültek az első történetek Dalnoki Jenőről, az FTC legendás védőjéről, majd edzőjéről és Mészöly Kálmánról, aki Nyilasi pályafutásában (szövetségi kapitányként) és a házigazda Budafok történetében (vezetőedzőként) is közös pont és fontos személyiség, nem beszélve arról, hogy fia, Mészöly Géza, a BMTE jelenlegi szakvezetője is ott ült és nosztalgiázott az asztalnál, sőt, a már említett Esterházy Márton és Jakab János is játszott itt egykor a „Szőke Szikla” keze alatt, az NB II-ben.
Nyilasinak a régi időket idéző, igazi, öltözői, csípős megjegyzései igazolták, hogy remek, baráti társaság veszi körül és valóban jobban van, miután, mint mondta, megjárta a poklot az elmúlt hónapokban. Köszönetet mondott az orvosoknak és azoknak is, akik részt vettek a csütörtöki köszöntésén, amely azonban, ha rajta múlik, biztosan nem jött volna létre…