Nagy játékos született a KEK-menetelés alatt: Nyilasi Tibor

A labdarúgó Kupagyőztesek Európa-kupája 1974–1975-ös kiírásának őszi szakaszában a Ferencváros a Cardiff City, majd a Liverpool kiejtésével a legjobb nyolc közé jutott, a tavaszi negyeddöntőben a Malmö FF várt rá. A svéd együttes nem tartozott a legyőzhetetlen kategóriába még úgy sem, hogy az 1974-es NSZK-beli világbajnokságon a válogatott a legjobb nyolc közé jutott. A Képes Sport szerint a malmőiek védelme még a liverpoolinál is keményebb, az ellenfél edzője, Bob Houghton szerint felkészülten várják a Fradit. A Malmö három kiemelkedő képességű játékosa a középcsatár Thomas Sjöberg és a két középpályás, Bo Larsson, illetve Staffan Tapper, az utóbbiak az 1973-as, 3–3-ra végződő magyar–svéd vb-selejtező legjobbjai voltak. Svédországi vélemények szerint ha Bo Larssont – aki sokak szerint az „akaraterő karmestere” – nem tudják semlegesíteni a zöld-fehérek, a Malmö lép a négy közé.

Novák Dezső dániai felkészülése során megnézte a Malmőt, eszerint, ahogyan Dalnoki Jenő fogalmazott:  „Nem adnak, de nem is kérnek kegyelmet!” A Ferencváros edzője elsősorban fizikailag várt nagyon nehéz küzdelmet, felkészítve együttesét a rövid és hosszú oldalra érkező beadásokra. Hozzátette: Svédországban élő magyarok tucatjai levélben jelezték észrevételeiket. Dalnoki így összegzett: „Már sok mindent tudunk a Malmőről, remélem, hasznosítani is tudjuk.” Bob Houghton megnézte a Videoton–Ferencváros találkozót, amely után megjegyezte: „Biztos, hogy mi jutunk tovább! Jobbak vagyunk, mint az FTC…”      

Dalnokinak arról is volt tudomása, hogy a svédek megszerezték az angoloktól a Fradi Liverpool elleni két meccsének felvételét. Gondot okozott, hogy Géczi István és Szabó Ferenc sérüléssel bajlódott, elöl Máté Jánosra nagyobb teher hárult. A csatár liverpooli góljával oroszlánrészt vállalt a nyolc közé jutásból, nem mellékesen Cardiffban is eredményes volt.

A kinti találkozó előtt a svédek csatára, Tore Cervin nyilatkozott a Népsportnak: „Jó formában vagyunk, és az előkészületi mérkőzéseken szinte tetszés szerint rugdostuk a gólokat. A magyar labdarúgást közelebbről nem ismerem, de csapattársaim, Bo Larsson és Tapper, akik már többször játszottak a magyar válogatott, illetve a klubcsapatok ellen, elmondták, hogy a magyar játékosok mindent a technikájukkal akarnak megoldani. Mi viszont úgynevezett agresszív futballt játszunk, és ezt fogjuk erőltetni szerda este is. Egy pillanatra sem engedjük majd levegőhöz jutni a zöld-fehérek játékosait, és rájuk kényszerítjük a stílusunkat. Biztos vagyok benne, legalább két góllal győzünk.”       

Dalnoki nem ijedt meg: „Úgy érzem, sem erőben, sem játéktudásban nem jobb a Malmö. (…) Legalább döntetlenre jók vagyunk, de akkor sem lennék elkeseredve, ha egygólos vereséget szenvednénk, mert biztos vagyok benne, hogy az Üllői úton ezt a hátrányt behozhatnánk.” A szakvezető elégedett volt a Videoton–FTC (1–1) bajnokin látottakkal, az NS összességében így látta az esélyeket:      „Az a vélemény alakult ki bennünk, hogy jó játékkal döntetlen körüli eredményre képes a csapat. De ha úgy játszik, mint a Liverpool ellen odakint, majd az Üllői úton, el is kaphatja a Malmőt. Itt, a saját pályáján is!”

A szaklap mintha a jövőbe látott volna, másnap ezt írhatta a címlapon: „Újabb FTC-bravúr a KEK-ben”   Ahhoz képest ez meglepetés volt, hogy Houghton edző a találkozó előtt két-három gólos előnyről beszélt játékosainak… Nyilasi Tibort ez persze nem zavarta, Máté János remek passzát lőtte be, ettől megnyugodtak a Fradi fiataljai, attól pedig magabiztossá váltak, hogy a második félidő elején Magyar István lövésébe Harry Jönsson szerencsétlenül lépett bele, lábáról a svéd kapuba került a labda. A végig aktívan futballozó Máté János pedig háromgólosra növelte a vendégelőnyt, a Malmö erejéből csak becsületgólra futotta… Az NS nem véletlenül írta: „A Ferencváros ezen a fontos kupatalálkozón nagyszerű erényeket csillogtatott: meglepően nyugodtan, higgadtan játszott, sokat kezdeményezett, szívvel küzdött, taktikailag fegyelmezetten játszott. (…) A Ferencváros ilyen arányban is megérdemelten győzött, bravúros győzelmet aratott. (…) A csapat egyik vezéregyénisége Nyilasi volt, aki úgyszólván az egész pályát bejátszotta, és segített társai tehermentesítésében is.”      Továbbá:      „Máté, Magyar és Branikovits éppen úgy feltűnt a pálya középső részének bal oldalán, mint másutt, elöl.”      

A labdarúgókat külön is dicsérte: „Bálint mesterien helyezkedett és rombolt (…) Mucha ügyesen fogott embert (…) Nyilasi volt a mezőny legjobbja (…) Máté most is a csapat erőssége volt. Gólt lőtt, s egyet előkészített.” A svédeknek nem ment, Bo Larsson „nehezen lendült játékba”, Tapper „csak időnként játszott igazán jól” . A másnapi értékelésben Kő András Eusébio gól utáni öröméhez – a portugál aranylabdás kezével a levegőbe hasított – hasonlította Nyilasiét, hozzátéve: „Jó volna, ha Nyilasi labdarúgó-pályafutása során még sokszor örülne így a gólnak, és Eusébiónak nemcsak ezt a mozdulatát, hanem a játékát is utánozná.” Géczi István önbizalommal nyilatkozott, mondván: „Malmö csak egy állomás azon az úton, amelyen szeretnénk végigmenni”.

A svéd lapok a magyarokról áradoztak a Dagens Nyhetertől az Arbeteten át a Kvällspostenig: „Magyar csárdás a svéd hambo ellen” . (Ehhez tudni kell: a hambo Svédországból eredő néptánc.) „Nagy játékos született Malmőben, de – sajnos nem az FFM-ben futballozik” . S még egy:  „Egy gondolkozó játékos, aki az FFM bárkáját a mélybe küldte.”   Nem nehéz kitalálni, az utóbbi két észrevétel Nyilasira vonatkozott. A lapok azt írták:      „Jó labdafedezése, kiszámíthatatlan cselei, okos gólja, irányítókészsége még órákkal a KEK-mérkőzés után is beszédtéma volt a játékosok, a szurkolók és az újságírók között. Mindenki dicséri, és sokan elsősorban az ő javára írják a bravúros győzelmet.”      

Az érintett az NS-ben így reagált a dicséretekre: „Az újságok sok szépet írtak rólam. Nem mondom, hogy nem esik jól, de az igazsághoz tartozik: egyike vagyok csak azoknak, akik az első perctől az utolsóig harcoltak… Az, hogy egy-két cselem sikerült és gólt lőttem, ma beszédtéma, de arról nem beszéltek, hogy sokszor hibáztam is…” A szaklap azért figyelmeztetett is, felidézve az 1973-as magyar–svéd vb-selejtezőt (3–3), amelyen az ellenfél elnyűhetetlen volt. Houghton is hasonló utalást tett: „Ne feledjék, ennél mi sokkal jobban tudunk játszani. Ezt Budapesten bizonyítani akarjuk, és bizonyítjuk is majd! Nem adtuk fel, az utolsó pillanatig küzdünk.” Az NS viszont azt is megírta, a tréner olyan szavakat használt az öltözőben, amelyeket      „nem tanítanak az iskolában”     . Dalnoki Jenő nem tagadta, a zöld-fehérekre még egy „fogcsikorgató” küzdelem vár.

A visszavágó előtt Géczi leszögezte: „Úgy lépünk pályára, mintha hátrányunk lenne, és azt kell behozni.” Emellett a kapus emlékeztetett az 1973-as vb-selejtezőre… S ha nem is lett igaza, a vendégek ráijesztettek a Fradira: Thomas Sjöberg fejessel hamar vezetést szerzett. Az FTC a második félidő elején Máté révén ugyancsak fejessel egyenlített – aztán kemény lett a meccs, ami a színvonal rovására ment. Az NS nem is ment el szó nélkül a történtek mellett: „Focifesztivál helyett nehéz mérkőzés lett.” Nyilasit is lehúzta: „Gyengén játszott és sokat színészkedett.” Csupán Magyarról, Mátéról és a cserékről írt jót, Mátéról ezt:  „Most is erőszakos volt, bátran ütközött, a legtöbb veszélyt ő jelentette a malmői kapura.”      Dalnoki kijelentette:      „Nem játszottunk jól, mégis megérdemelten jutottunk tovább.”

Nem mellékesen: a Fradi veretlenül jutott a négy közé!