Horvátország: Rakitic visszavonul a válogatottól – hivatalos

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 15:48
null
Ivan Rakitic 13 évvel debütálása után elköszön a horvát válogatottól (Fotó: AFP)
A Horvát Labdarúgó-szövetség hivatalosan bejelentette, hogy a Sevilla világbajnoki ezüstérmes középpályása, Ivan Rakitic többé nem lép pályára a nemzeti csapatban.


Rakitic svájci születése miatt utánpótláskorúként a svájci válogatottban lépett pályára, ám amikor Slaven Bilic a horvát felnőttcsapathoz hívta, igent mondott. 2007-ben, 19 évesen mutatkozhatott be az Észtország elleni, 2–0-ra megnyert Eb-selejtezőn, a következő, Andorra elleni meccsen az első gólját is megszerezte. 106-szor ölthette magára a nemzeti csapat mezét, ezeken a mérkőzéseken 15-ször volt eredményes.

A 32 éves középpályás a 2008-as, a 2012-es és a 2016-os Európa-bajnokságon is pályára lépett, ahogyan a 2014-es világbajnokságon is, ám a legnagyobb válogatottbeli sikere egyértelműen a 2018-as vb-hez kötődik, amelyen hihetetlen menetelés után ezüstérmet nyert Horvátországgal.

Rakitic sérülések és formahanyatlás miatt a vb után egyre kevesebb szerepet kapott a nemzeti csapatban. Utoljára 2019 októberében, a Magyarország és a Wales elleni Nemzetek Ligája-meccseken szerepelt.

Card

Legfrissebb hírek

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
18 órája

A második félidőben jöttek a gólok, Gattuso fölényes sikerrel mutatkozott be az olasz válogatott élén

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:58

Pocsék idénykezdet a Gironától, amely a Sevillától is kikapott

Spanyol labdarúgás
2025.08.30. 21:45

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28

Búcsú: befejezte pályafutását Ivan Rakitic

Minden más foci
2025.07.07. 13:10

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 17:32

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 19:54

A horvátok hétgólos győzelemmel szálltak be a versenybe a vb-ért

Foci vb 2026
2025.06.06. 22:56
Ezek is érdekelhetik