Életben maradás – Csinta Samu publicisztikája

A különutasságnak annyi, a feltámadás elé már csak a vírus állíthat akadályokat. Mi más, kérdezhetne vissza bárki értetlenkedve, hiszen eddig is csak rajta múlt, hogy most nem az Európa-bajnokságra készülődés izgalmában – vagy épp a kiesés okozta letargiában – követjük futballbajnokságunk végjátékát. No meg a másokét, a nemzetközi kupaküzdelmekről nem is beszélve. Így most leginkább azon izgulunk, hogy a Bundesliga úttörő újrakezdése ne produkáljon fertőzötteket, az minden valószínűség szerint kimondaná az idei futballidény halálos ítéletét. Mert ha már a németek sem, ugyebár...

Bevallom, nagy, talán gyermetegnek is tetsző izgalommal vártam az első német meccseken születő gólok ünneplését. Annyira emberi lett volna, ha a szolid gratulációkra való buzdítás ellenére a játékosok egymás nyakába ugrálnak, csókot nyomnak a bombafejest küldő homlokra. Nem ellendrukkerként – inkább foci, mint coki –, de azért az emberi természet felülkerekedését láttam volna benne, valami olyat, ami elengedhetetlen a megszokott világunkba való visszatéréshez. Kirívó függelemsértés nem volt, de egy-két paskolás azért jelezte, hogy itt más intenzitású érzelmek dolgoznak, mint amennyit a megszokhatatlanul abszurd viszontkönyöklés képes közvetíteni. Szóval lesz ez még jobb is. Akárcsak a játék, mert egyelőre sok minden árulkodott arról, hogy azért mégsem az igazi az otthoni edzés.

Ugyanakkor egyre szilárdabb bennem a meggyőződés, hogy a vírusválság az egyes országok futballstruktúrájának szakítópróbája is. Volt, ahol különösebb tépelődés nélkül meghozták az idény befejezéséről szóló döntést. Különböző algoritmusok alapján kiszámították, ki a bajnok, illetve kik kerülnek a süllyesztőbe, aztán máris arccal a jövőnek, a következő évad előkészítésébe fogtak. Az angol vagy német futball nyüzsgése, a tévés és szponzori pénzek léptéke már más reflexeket is mozgásba hoz.

Érdekes volt viszont tapasztalni azt az „ötletelést”, amely mondjuk a romániai labdarúgás újraindítását övezte. A bajnokság torzóban hagyásának változata legfeljebb pillanatokra vetődött fel, igazából a folytatás különböző forgatókönyvei kergették egymást, amelyekről rövidesen lehullt a lepel, kiderült, hogy különböző érdekek hozták őket létre, még ha elővezetőik látszólag más színfalak mögül is léptek a nyilvánosság elé.

Az első, az idény hajrájának a török Riviérára költöztetése olyan ívűnek tűnt, hogy az már szélhámosságnak is sok lett volna, rövid ideig az érintettek komolyan is vették. Ha a futballban lévő pénz előcsalogatásáról van szó, a kreativitás nem ismer határokat, így aztán legfeljebb kisebb meglepetést jelentett, amikor az ötletgazdáról gyorsan kiderült, hogy a szövetség egyik régebbi „szálláscsinálója”, akivel korábban már befürdött a testület. Az elképzelés tartóoszlopait az fűrészelte el végleg, hogy kiderült: a török szövetség Kazahsztánba készül menekíteni a saját bajnokságát – épp a vírusveszély elől.

Nem térve ki az ötletbörze apróbb állomásaira gyorsan elérkezünk a mába, amit a csapatok edzésbe állása, illetve egy újabb „diverziós” próbálkozás jellemez. Az egyik kiesőjelöltnek számító Politehnica Iasi igazgatója indítványozta, hogy csak a felsőház folytassa a küzdelmet, a többiek változatlan összetételben találkozzanak majd a következő bajnokságban. A meglehetősen repedezett alapzaton álló alsóházi együttesek többsége hajlott volna a békés, kockázatmentes megoldásra, ha a tv-közvetítéseket tulajdonló cég nem jelzi: ha nem lesz játék, perre viszi az ügyet.

És az már cseppet sem lenne játék. A csapatok többségének léte ugyanis jelentős mértékben függ a tv jogdíjától. Ebből az első helyezettnek 3.8 millió euró körüli összeg jut, de még az utolsóként, tizennegyedikként kieső is csaknem 300 ezer euróval kalkulálhat. A 14 csapatos első liga nyolc együttese pedig évi 4.5 millió eurónál kisebb összegből igyekszik a húsosfazék közelében, azaz az élvonalban maradni. A felsőházi medgyesi Gaz Metan vagy a kiesés ellen küzdő Academica Clinceni esetében például a bevételek több mint 80 százaléka származik televíziós forrásból. A Hivatásos Labdarúgóliga a 2019–2020-as idénytől kezdődő ötéves időszakra évi 27.5 millió eurós szerződést kötött a bajnoki mérkőzések közvetítési jogát megvásároló társasággal, amely attól teszi függővé az összegek folyósítását, hogy hány találkozó kerül a képernyőre.

És hogy mégis miért a hadakozás a folytatás ellen? Mindenekelőtt azért, mert a klubok többségének gazdálkodása igen törékeny lábakon áll. Míg az élvonalban vannak, az irántuk tanúsított – akár hatósági – türelem is nagyságrendekkel nagyobb, ha viszont kizuhannak, jó részük azzal a lendülettel el is tűnne a mindenféle adósságok fekete lyukában. Ahogy az már több, a korábbi évtizedekben meghatározó szerepet játszó, a piacgazdaságban azonban végzetesen megbillenő egyesülettel történt. A liga vezetői azonban hallani sem akarnak a iasi-ak kezdeményezéséről, amelynek sorstársak általi támogatottságáról hamar kiderült, hogy nem több a moldvai vezetők reménykedésénél.

A csapatok mindenesetre a hét eleje óta elkezdték a felkészülést. Nagyon furcsának is nevezhető korlátozó intézkedések között, amelyek újabb terheket rónak az amúgy is recsegő-ropogó klubköltségvetésekre. A bajnokság újrakezdését gyakorlatilag kötelező kéthetes, karantén jellegű edzőtáborozásnak kell megelőznie. Az egészségügyi és a sportminisztérium közös „útravalójába” foglalt biztonsági és járványmegelőzési igényeknek ugyanis csak vesztegzárkörülmények között lehet eleget tenni. A kéthavi bezártságot követő újabb kéthetes „börtön” lélektani hatásáról is érdemes lenne értekezni, de maradjunk a dolgok anyagi vonzatánál. Újabb polémiát váltott ki ugyanis, hogy a FIFA- és UEFA-forrásokból évi 4.68 millió euróban részesülő szövetség egyelőre semmiféle jelét nem adta annak, hogy bármilyen részt is vállalna a teherviselésből. Miközben a bajnokság ilyen-olyan csonkítását célzó kezdeményeseket épp az európai szervezet által meghirdetett szolidaritási elvre hivatkozva utasította el.

A mondhatni összmagyar figyelmet magára vonzó Sepsi OSK is kesztyűk és maszkok mögé bújva kezdte el a felkészülést. A klub a bezártság heteiben sem engedte el idegenlégiósait, így változatlan kerettel ugorhatott neki az új kihívásoknak. Miközben az ellenfelek többsége futballistái visszacsábításával is el van foglalva, amiben nem segítenek a bérhátralékok. A háromszéki alakulat számára különleges tétet hordoz az idény pályán történő befejezése. Ha a bajnokságban nem is valószínű a nyolcadiknál előkelőbb helyezés, a kupában a négy között várja a folytatást. A három ellenfél közül kettőre ráomlani tetszik a támfal: a Poli Iasi-ról már esett szó, a Dinamo pedig a csőd határán billeg, gyakorlatilag játékoskeret nélkül kapkod megoldások után. Így aztán ha a székelyföldi együttes az elődöntőben elkerüli az első osztály éllovasai közé tartozó FCSB-t, reális esélye nyílik, hogy kilenc évvel a megalapítása után fennállása első nemzetközi kupaszereplésére készüljön.

Kérdés: a vírus, hogy akarja?