Koronavírus: Robben elárulta, hogy a felesége is megfertőződött

Vágólapra másolva!
2020.04.10. 09:01
null
Arjen Robben és felesége, Bernadien Eillert (Fotó: AFP)
Arjen Robben, a Bayern München már visszavonult holland ikonja a Bild rádióműsorában elárulta, felesége is elkapta a koronavírust.

 

A 36 esztendős korábbi szélső mindenkit megnyugtatott, felesége,Bernadien Eillert már jobban van, sőt a legutóbbi tesztje negatív lett, így felépült a betegségből, Arjen Robben viszont nagyon aggódott, nehéz napokon vannak túl.

„A legrosszabb dolog az volt az egészben, hogy a feleségem nyomást érzett a mellkasában és nehezen tudott lélegezni. Nem volt jó érzés – osztotta meg tapasztalatait a Bayern München legendája. – Szintén megfigyelhető, hogy meddig tart az egész. Ez nem olyan, hogy egy vagy két nap után elkezded magad jobban érezni. Nagyon örülök, hogy a dolgok nem fordultak rosszabbra.”

„Szerencsére nagyon kedves barátaink vannak, akik végig segítettek nekünk, de azért furcsa volt maga a helyzet, hogy egyáltalán ki sem léphettünk. Bevásároltak nekünk, aztán mindent leraktak az ajtónk elé, amit később bevihettünk. Van egy kutyánk is, akivel nem tudtunk elmenni az erdőbe, úgyhogy a barátaink felvették itt, aztán vitték sétáltatni. Szerencsére minden kézben volt tartva, de tényleg rossz volt az egész. A feleségem nagyon rosszul érezte magát, de hála az égnek, azóta negatív lett az új tesztje, és már jobban van.”

Legfrissebb hírek

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
19 órája

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
21 órája

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27
Ezek is érdekelhetik