Vb 2022: az első selejtező után kirúgták Héctor Cúpert

Vágólapra másolva!
2019.09.23. 11:29
null
Cúpernek bő egy évig tartott az üzbég kaland (Fotó: AFP)
Még szeptember elején, az ázsiai vb-selejtezők második körének első fordulójában játszották a Palesztina–Üzbegisztán találkozót, amelyet nagy meglepetésre a hazaiak nyertek meg 2–0-ra. Az Üzbég Labdarúgó-szövetség vezetői mostanra jutottak odáig, hogy a vereség miatt megköszönjék a válogatott szövetségi kapitányának, az argentin Héctor Cúpernek a munkáját.

 

A Héctor Cúper irányította Üzbegisztán szeptember 5-én látogatott a palesztin válogatott otthonába, amely korábban még sohasem győzött a közép-ázsiaiak ellen. Bő két hete azonban a két válogatott negyedik egymás elleni mérkőzésén megszületett az első palesztin siker, amely a 63 éves szakember állásába került.

A palesztinok elleni találkozót követően öt nappal egyébként egy Irak elleni felkészülési mérkőzésen javíthatott volna az üzbég válogatott, ám az a találkozó gól nélkül ért véget.

Cúper a tavalyi világbajnokságon még Egyiptom válogatottját irányította, majd a torna után lett Üzbegisztán szövetségi kapitánya. Összesen 17 mérkőzésen dirigálta a „fehér farkasokat”, mérlege 7 győzelem és 4 döntetlen mellett 6 vereség.

Üzbegisztán válogatottja októberben két vb-selejtezőn lép pályára: előbb 10-én Jement fogadja, öt nappal később pedig Szingapúrba látogat – azt egyelőre nem tudni, ki ül majd a kispadon.

Legfrissebb hírek

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Megvan Katanec utódja az üzbég kapitányi poszton

Minden más foci
2025.01.23. 13:03

Egészségi okok miatt távozott posztjáról az üzbég futballkapitány – hivatalos

Minden más foci
2025.01.22. 11:14

Máris klubot talált magának a Debrecenből távozó japán labdarúgó

Labdarúgó NB I
2025.01.22. 09:47

Vb 2026: őrült meccsen ikszelt Bahreinben Ausztrália

Minden más foci
2024.11.19. 21:19

Nem bírt egymással Japán és Ausztrália a csúcsrangadón; Irán Azmun vezérletével gázolt át Kataron

Minden más foci
2024.10.15. 22:30

Vb-selejtező: Észak-Koreában botlott az Ázsia-kupa címvédője, PL-légiósai vezérletével nyert Dél-Korea

Minden más foci
2024.09.10. 18:27

Vb-selejtező: Dél-Korea hazai pályán csak ikszelt Thaifölddel

Minden más foci
2024.03.21. 15:31
Ezek is érdekelhetik