Autó a jutalmuk az üzbég futballistáknak

Vágólapra másolva!
2025.06.07. 13:23
null
Autót kapnak a történelmi tettet végrehajtó üzbég játékosok (Fotó: Getty Images)
Üzbegisztán labdarúgó-válogatottjának tagjai autót kapnak jutalmul azért, mert az ország történetében először a nemzeti csapat kijutott a világbajnokságra.

A futballhistóriai tettet csütörtökön hajtotta végre az együttes azzal, hogy gól nélküli döntetlent játszott az Egyesült Arab Emírségek vendégeként az ázsiai selejtezősorozat harmadik szakaszának utolsó előtti fordulójában. A selejtezőben nyolcadik alkalommal induló, csoportjuk második helyén álló üzbégek előnye egy fordulóval a vége előtt négy pont a harmadik helyen tanyázó emírségiekkel szemben, így már biztos a részvételük az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban jövő június-júliusban sorra kerülő, 48 csapatos vb-n.

Az üzbég válogatottat valóságos népünnepély fogadta hazaérkezésekor. Köszöntésükre Abdulla Aripov miniszterelnök is megjelent a taskenti repülőtéren, amelynek a környékén is hosszú sorokban kígyóztak a zászlókat lengető, a futballistákat nemzeti hősként éltető szurkolók. Az ország elnöke, Shavkat Mirziyoyev az „Üzbegisztán büszkesége” címmel tüntette ki a vb-kijutást kiharcoló játékosokat, akik az államfői hivatal bejelentése szerint külön ünnepségen vehetik át a jutalmul megítélt BYD elektromos autókat.

 

Legfrissebb hírek

Szeptembertől lehet jegyet igényelni a 2026-os világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.07.15. 20:16

Wayne Rooney következő megállója a médiában lesz– sajtóhír

Minden más foci
2025.07.07. 12:37

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

A FIFPro hosszabb félidei pihenőt és több ivószünetet akar a 2026-os vb-re

Minden más foci
2025.07.01. 14:34

Nem jutottak ki a vb-re, menesztették a kínai szövetségi kapitányt

Foci vb 2026
2025.06.28. 11:21

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

Foci vb 2026
2025.06.15. 07:40

Mitrovics triplázott, Szerbia simán megverte Andorrát, viszont Albánia nem tudott nyerni Rigában

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:41

Dzsiddában is nyertek a hatékony ausztrálok: kijutott a vb-re a socceroos

Minden más foci
2025.06.10. 22:20
Ezek is érdekelhetik