Irán: a válogatott meccseire a jövőben beengedik a nőket is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.19. 14:00
null
A Szahar Hodajarival történtek után változtat Irán (Fotó: BBC/Getty)
Iránban ezentúl a nőket is beengedik a férfiak labdarúgó-mérkőzéseire – jelentette be Maszúd Szultanifár iráni sportminiszter csütörtökön, hozzátéve, hogy az új rendelkezés először csak a nemzetközi mérkőzéseket érinti.


A Szultanifár által jegyzett közlemény szerint a teheráni Azadi stadionban – ahol a legtöbb meccset játsszák – külön beléptetőkapukat, szektorokat és illemhelyeket alakítottak ki a nők számára. Szultanifár hangsúlyozta azt is, hogy több biztonsági embert küldenek majd a helyszínre, akik a nők bejutását és a távozását felügyelik majd.

Iránban az 1979-es iszlám forradalom győzelmével tiltották meg a nőknek azt, hogy futballmeccsekre menjenek, a rendelkezés ellen pedig azóta is többször tiltakoztak.

Nemrég nemzetközi vihart kavart egy Szahar Hodajari nevű nő esete, akit börtönbüntetésre ítéltek, mert megpróbált megnézni egy mérkőzést. Hodajari az ítélet elleni tiltakozásul a bíróság épülete előtt nyilvánosan felgyújtotta magát, a sérüléseibe nem sokkal később belehalt.

Sokak szerint a hazájában reformpártinak tartott Haszan Róháni iráni elnök maga is a rendelkezés visszavonása mellett van, elemzők azonban úgy vélik, nincs elég hatalma ahhoz, hogy az ügyben szembeszálljon a síita klérus konzervatívabb tagjaival, akik többször kijelentették, hogy a stadionok légköre „nem megfelelő a nők számára”.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) többször jelezte, hogy az iráni rendelkezés ellenkezik a szervezet szabályaival, amelynek a vezetősége azt is leszögezte, hogy ha a tiltást nem vonják vissza, az iráni csapatot a 2022-es világbajnokságról is kizárhatják.

Legfrissebb hírek

Az irániak nem lehetnek ott a vb-sorsoláson

Foci vb 2026
2025.10.02. 10:18

Férfi röplabda-vb: Csehország a harmadik elődöntős

Röplabda
2025.09.25. 11:40

Köszönetet mondtak az égieknek és új helyszínt kerestek birkózóink

Birkózás
2025.06.17. 08:53

Iránba szerződött a Nemzetek Ligája-győztes francia támadó

Minden más foci
2025.04.02. 09:12

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Ronaldo „rossz tapasztalatai” miatt nem akar Iránban pályára lépni az Al-Naszr

Minden más foci
2025.02.28. 14:22

Vb 2026: őrült meccsen ikszelt Bahreinben Ausztrália

Minden más foci
2024.11.19. 21:19

Nem bírt egymással Japán és Ausztrália a csúcsrangadón; Irán Azmun vezérletével gázolt át Kataron

Minden más foci
2024.10.15. 22:30
Ezek is érdekelhetik