Horvátország: visszavonult a válogatottsági csúcstartó Srna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.20. 17:56
Visszavonult Darijo Srna, a horvát labdarúgó-válogatott csúcstartója, aki edzőként folytatja pályafutását.

A 37 éves jobbhátvéd, Darijo Srna 1999 és 2003 között a Hajduk Split, utána 2018-ig az ukrán Sahtar Doneck, a legutóbbi idényben pedig az olasz Cagliari játékosa volt. Szerdán a közösségi oldalán jelentette be, hogy távozik a szardíniai csapattól, csütörtökön pedig kiderült, hogy a legutóbbi volt az utolsó idénye játékosként, mivel nyártól a Sahtar másodedzőjeként folytatja.

Srna pályafutása során hazájában egyszer, Ukrajnában tízszer volt bajnok. A Sahtar színeiben 2009-ben megnyerte az UEFA-kupát, sőt a döntő legjobbjának is őt választották meg. A Bajnokok Ligájában 2011-ben, az Európa-ligában 2016-ban került be az év csapatába, 2009-ben és 2010-ben pedig ő lett az ukrán élvonal legjobb játékosa.

A horvát válogatottban 2002 és 2016 között 134 mérkőzésen lépett pályára – 68-szor csapatkapitányként –, ezzel Luka Modricot (122 meccs) megelőzve ő a csúcstartó. Védő létére 22 gólt szerzett. Szerepelt a 2004-es, a 2008-as, a 2012-es és a 2016-os Európa-, illetve a 2006-os és a 2014-es világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

A horvátok a kijutás küszöbén; a görögök biztosan nem lesznek ott a világbajnokságon

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:50

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53

Jordi Alba is bejelentette a visszavonulását

Minden más foci
2025.10.07. 18:25

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
2025.10.03. 11:16

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
2025.10.02. 15:29
Ezek is érdekelhetik