FFT: zseniális film Diegóról – Nápolynak kellett egy hős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.25. 17:30
Majdnem negyven éven át készült a film Diego Maradonáról, de megérte kivárni.

Egyesek szidták, másoknál tiszteletnek örvendett, de Diego Armando Maradona legalább még velünk van. Nem úgy, mint Asif Kapadia korábbi két filmjének főhősei, Ayrton Senna és Amy Winehouse.

Senna című filmje áttörte a sportdokumentarista műfaj kereteit, nem érte be annyival, hogy premier plánban mutogat sportriportereket, akik elmondják, mi hogyan történt, hanem korabeli felvételek segítségével is megragadta a sportág lényegét úgy, hogy aki nem ismeri vagy követi a Formula–1-et, az is érdekesnek találhatja.

A Diego Maradona című alkotása is ezen a nyomon halad. Magával ragadó két órát tölthetünk a képernyő előtt, miközben mélyre ásunk az argentin pszichéjében, és szokatlan szimpátiával kezdünk hozzá viszonyulni. Hol is kezdjük Maradonával, vagy még inkább, hol fejezzük be?

A teljes cikket elolvashatjátok a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

Marco Rossinak mindenkire szüksége lesz; Csikós Zsóka: Még fel kell dolgoznom, hogy három aranyat nyertem

E-újság
2025.06.25. 00:58

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2025.06.21. 00:02

Kezdődik a klubvilágbajnokság; Géresi Krisztián szögre akasztotta a cipőjét

E-újság
2025.06.13. 23:32

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia; Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

E-újság
2025.06.12. 23:21

UEFA-kupa-döntő: 40 éves a Videoton sikere; Majoross Gergely: A következő vb-re még felkészültebbek leszünk

E-újság
2025.05.21. 23:49

60 ezer néző előtt a kupáért; Magyar hokicsoda az elit-vb-n

E-újság
2025.05.13. 23:50
Ezek is érdekelhetik