Teqball: Pakisztánban is bemutatkozott a magyar sportág

Vágólapra másolva!
2019.04.08. 18:18
Iszlámábádban is bemutatkozott a magyar sportinnováció, a Teqball.

Az Európai Unió Képviselete által immáron harmadik alkalommal megszervezett EUROVILLAGE elnevezésű rendezvényén a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztálya, Magyarország iszlámábádi nagykövetsége, valamint a Teqball képviselőivel komoly érdeklődéssel kísért bemutatót tartottak. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a pakisztáni kormány több tagja, helyi üzletemberek, és Pakisztán külképviseleteinek vezetői is.

A rendezvényen használt két asztalt a minisztérium a Teqballszövetséggel közösen adományként ajánlotta fel egy helyi, drogfüggő fiatalok rehabiltációjával foglalkozó alapítványnak, valamint a frissen megalakult pakisztáni teqballszövetségnek.

Imran Khan pakisztáni miniszterelnök, egykori krikett világbajnok tavalyi kormányalakításával felértékelődött az országban a sport és a sportdiplomácia szerepe. Ennek jegyében Iglói-Nagy István, a minisztérium Sportdiplomáciai Főosztályának vezetője látogatása során magas rangú pakisztáni kormánytisztviselőkkel folytatott kétoldalú megbeszéléseket. A pakisztáni vezetők elismeréssel adóztak a magyar sportsikereknek, követendőnek tartják a kormány sport-stratégiáját és nyitottak voltak az együttműködés lehetőségeinek a kidolgozására.

Legfrissebb hírek

A sportág Dream Teamjét már megteremtette, jöhet a Teqball Akadémia!

Minden más foci
2024.12.09. 12:29

Mindhárom magyar csapat elődöntőbe jutott a vietnámi teqball-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.12.07. 11:37

Sorra költöznek Budapestre a nemzetközi sportszervezetek

Egyéb egyéni
2024.11.24. 08:31

Teqball-vb: világklasszisok a magyar válogatottban

Egyéb egyéni
2024.11.14. 12:00

Fél plusz fél évre tiltották el a románozó teqballost

Minden más foci
2024.11.11. 10:44

Három hazai aranyérem az udvarhelyi teqballünnepen

Minden más foci
2024.11.10. 21:55

Az első aranyérmét nyerheti hazai pályán a székelyek csillaga

Minden más foci
2024.11.09. 19:12

Két álomdöntő máris összejött Székelyudvarhelyen

Egyéb egyéni
2024.11.08. 20:00
Ezek is érdekelhetik