A magyar sportdiplomaták látogatásuk első állomásán, az ukrán női kézilabda-bajnokság szuperligájának második helyén álló Kárpáti kézilabdaklub Ungvár mellett található központjának adományoztak egy teqball asztalt. Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó az adománylevél ünnepélyes átnyújtásakor emlékeztetett rá, hogy idén immár 25. alkalommal került sor a Magyar Sport Napjának megünneplésére, és komoly jelentősége van annak, hogy éppen ezen a napon adták át Ungváron ezt a magyar sporttalálmányt.
Kiemelte: a magyar és az ukrán sport között nagyon jó az együttműködés, „ami régóta tart, és mi ezt az együttműködést szeretnénk tovább erősíteni”. Szavai szerint főleg a határhoz közeli régióban, de „országos szinten is figyeljük, ami Ukrajnában az olimpiai mozgalom szintjén történik”. Az egyenként mintegy négyezer euró értékű asztalok a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzetközi Teqball Szövetség közötti, a hungarikumok közé 2022 decemberében bekerült teqball népszerűsítését szolgáló együttműködési megállapodásnak köszönhetően kerültek Kárpátaljára – mondta el Gyurta Dániel.
A nap második felében a küldöttség Beregszászon felkereste a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, ahol az intézmény futsalcsapata is egy teqball asztallal gazdagodott. A vendégek megtekintették az intézmény minden igényt kielégítő sportközpontját és az épülő uszodát, valamint tárgyaltak az intézmény vezetőivel. A delegáció végezetül meglátogatta a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet beregszászi irodáját, ahol a szervezet önkénteseként Gerevich Jánossal, a kárpátaljai kirendeltség vezetőjével a háború miatt több éve szünetelő jótékonysági futóverseny idei újraindításának lehetőségéről egyeztetett.