FIFA: még nem döntöttek a Konföderációs Kupa jövőjéről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.26. 17:04
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) munkacsoportot állít fel, amely megvizsgálja a Konföderációs Kupa megszüntetésének, a klubvilágbajnokság bővítésének és a Globális Nemzetek Ligája létrehozásának tervét.

Gianni Infantino, a FIFA elnöke a vezető testület pénteki ülése után, a ruandai Kigaliban elmondta, hogy az eseti bizottságnak a március 14-i tanácsülésen, Miamiban kell ismertetnie megállapításait.

Hozzátette, a munkacsoport feladata lesz a konzultációs folyamat lebonyolítása, a részletek kidolgozása, és konkrét javaslatok megfogalmazása.

Infantino áprilisban napvilágot látott tervei szerint a világbajnokság főpróbájának számító Konföderációs Kupa megszűnne, a klubvilágbajnokságot nem évente, hanem négyesztendőnként rendeznék meg, hét helyett 24 csapattal, valamint az európai Nemzetek Ligája mintájára létrejönne egy új sorozat, amelyet kétévente nyolcas döntő zárna le. Erre 2021-től kezdve minden páratlan év októberében vagy novemberében kerülne sor.

A FIFA elnöke korábban úgy fogalmazott, a terveket egy „szilárd és komoly” befektetőcsoport támogatja, amely 2021-től 25 milliárd dollárt folyósítana 12 szezonra elosztva.

A terveket az európai klubok és ligák, valamint az európai szövetség (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin határozottan ellenzik. A téma a FIFA júniusi, moszkvai kongresszusának napirendjén nem szerepelt.

Legfrissebb hírek

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Az elmúlt év rekordszámú átigazolást és a második legtöbb költést hozta a nemzetközi futballban

Minden más foci
2025.01.30. 20:54

Nem változott a magyar válogatott helyezése a FIFA világranglistáján

Magyar válogatott
2024.12.19. 11:20

Mbappé, Rodrygo és Vinícius Júnior is betalált, megnyerte az Interkontinentális Kupát a Real

Minden más foci
2024.12.18. 20:00

Így szavazott Marco Rossi a FIFA-díjátadón

Minden más foci
2024.12.18. 14:31

Az elúszott Aranylabda után a FIFA-nál Vinícius Júnior nyert

Minden más foci
2024.12.17. 19:28
Ezek is érdekelhetik