Ázsiai BL: Xaviék nem jutottak be a sorozat döntőjébe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 19:13
Az al-Szadd a hazai pályán elszenvedett 1–0-s vereséget követően idegenben 1–1-es döntetlenre végzett az iráni Perszepolisszal az ázsiai labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, így nem jutott be a sorozat fináléjába.

Az iráni visszavágón az FC Barcelona korábbi klasszisát, Xavit és az Atlético Madrid volt csapatkapitányát, Gabit is végig a soraiban tudó katari együttes az első félidőben megszerezte a vezetést – így ledolgozta a hazai környezetben összeszedett egygólos hátrányát –, ám a Perszepolisz a második játékrész elején egyenlített, és 2–1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

A 86. percben – már 1–1-es állásnál – az iráni csapat kapusa, a nyári világbajnokságon Cristiano Ronaldo tizenegyesét kivédő Alireza Beiranvand bravúrral ütötte szögletre Xavi fejesét.

Az iráni alakulat fennállása során először jutott be az ázsiai BL döntőjébe, amelyben a japán Kasima Antlers vagy a dél-koreai Szuvon Samsung Bluewings lesz az ellenfele. Az első meccset a Kasima otthon 3–2-re megnyerte.

Legfrissebb hírek

Luis Enrique odaszúrt Xavinak a dokumentumfilmjében

Spanyol labdarúgás
2024.10.08. 09:47

Luis Enrique szerint Xavi Barcája úgy játszott, mint az Eibar

Bajnokok Ligája
2024.09.24. 20:46

Triplázott az ázsiai Bajnokok Ligájában a korábbi kisvárdai

Bajnokok Ligája
2024.09.17. 15:08

Még hogy az angolok ívelgetnek sokat? Guardiola és Xavi voltak a legpontosabbak

Foci Eb 2024
2024.07.13. 16:16

Barcelona: ezért rúgta ki Laporta Xavit?

Spanyol labdarúgás
2024.06.08. 22:35

Kukában landol a Barca-stílus? Ez várhat a katalánokra Flick kinevezésével

Spanyol labdarúgás
2024.06.03. 13:19

La Liga: Abidal Xavit dicsérte, és kizárta a visszatérését

Spanyol labdarúgás
2024.05.31. 13:12

La Liga: „A helyzet nem fog változni” – Xavi a búcsúmeccse után

Spanyol labdarúgás
2024.05.27. 08:37
Ezek is érdekelhetik