Triplázott az ázsiai Bajnokok Ligájában a korábbi kisvárdai

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.09.17. 15:08
A Kisvárdán két évet töltő Jasir Asani (pirosban) triplázott az ázsiai BL-ben (Fotó: Kovács Péter)
Őrült mérkőzéssel kezdődött meg az európaihoz hasonlóan új lebonyolítású ázsiai Bajnokok Ligája, ahol az első fordulóban a dél-koreai Kvangdzsu FC 7–3-ra nyert hazai pályán a japán Yokohama F. Marinos ellen – többek között a Kisvárdán két idényt lehúzó, s most három gólt szerző Jasir Asaninak is köszönhetően.

A vendéglátó nem bízta a véletlenre a Yokohama elleni mérkőzését, ugyanis Jasir Asani már a 2. percben megszerezte a vezetést a Kvangdzsunak, majd a 15. percben meg is duplázták azt a hazaiak.

A japánok ugyan az első félidőben szépítettek, de a második elején Asani második találatával visszaállította a kétgólos különbséget.

Élber góljával ugyan másodszor is zárkóztak a vendégek, de ezt követően eldöntötte a lényegi kérdéseket a dél-koreai csapat, amely a 68. és a 74. perc között háromszor is betalált (az elsőnél Asani adta a gólpasszt). 6–2

Az Eduardo kiállítása után emberhátrányban játszó Yokohama ugyan még három gólra visszajött, de a 7–3-as végeredményt Asani 92. percben szerzett gólja alakította ki.

Asani nem csak triplázott, az egyik gólja kifejezetten szépre sikeredett

ÁZSIAI BAJNOKOK LIGÁJA
1. FORDULÓ
Kvangdzsu FC (dél-koreai)–Yokohama F. Marinos 7–3
Santung Tajsan (kínai)–Central Coast Mariners (ausztrál) 3–1

 

Legfrissebb hírek

Kisvárda: Révész csak magyar trénerrel beszélt; információink szerint ők kerültek szóba eddig

Labdarúgó NB I
8 órája

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:06

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 07:40

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 11:03

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

A Debrecen megverte idegenben a Kisvárdát, és a tabella második helyére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 19:39

Edzőként biztosítaná be magát – Gerliczki Máté-interjú

Képes Sport
2025.09.21. 15:53
Ezek is érdekelhetik