PSG: „Olvastam, felajánlottak a Barcelonának. Ez nem igaz”

Vágólapra másolva!
2018.03.19. 11:34
null
Marco Verratti egy idei francia bajnokin (Fotó: AFP)
Marco Verratti, a Paris Saint-Germain labdarúgója kijelentette: nem akar nyáron távozni, a párizsi csapatban szeretné folytatni a pályafutását.

 

„Beszéltem a (párizsi) vezetőkkel, ők régóta tudják, mi jár a fejemben. A képlet egyszerű: a maradás mellett döntöttem” – mondta Marco Verratti a La Gazzeta dello Sportban hétfőn megjelent interjúban.

„Korábban az újságokban olvastam olyasmit, hogy ügynököm, Mino Raiola felajánlotta szolgálataimat a Barcelonának. Ez nem igaz” – tette hozzá az olasz középpályás.

„Nagyon szeretnék még nyerni a PSG-vel, amely lehetővé tette számomra, hogy úgy szakmailag, mint emberileg felnőjek, és részese legyek ennek a nagyra törő projektnek. Remélem, a csapattársaim is hasonlóképpen gondolkodnak. Egy vereség nem tehet mindent semmissé. Nem vagyunk mi olyan messze a Real Madridtól…”

A közelmúltbeli fájdalmas BL-búcsúra utaló Verratti 19 évesen, 2012-ben került a Pescarától a PSG-hez, azóta bemutatkozott az olasz válogatottban is, amelyben 24 meccsen lépett pályára. Meghosszabbított párizsi szerződése 2021-ig szól.

Legfrissebb hírek

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
4 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Ligue 1: nem fékez a Lyon, behúzta a Lille elleni idegenbeli rangadót is

Francia labdarúgás
2025.09.28. 19:45

Belső védői góljaival zsebelte be a három pontot a PSG az Auxerre ellen

Francia labdarúgás
2025.09.27. 23:05

A végjátékban fordított, s nyert Strasbourgban az Olympique Marseille

Francia labdarúgás
2025.09.26. 22:45

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik