MLSZ: Szélesi Zoltán is prezentál az Évindító Futballszakmai Napon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.05. 15:46
Egy év szünetet követően január 6-án, szombaton az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága ismét megtartja – 2007 óta immáron 11. alkalommal – Évindító Futballszakmai Nap elnevezésű rendezvényét Gödöllőn, ahol hét megye és a főváros edzői találkoznak. Az edzői csapatok tornájából, majd ebéd után Szélesi Zoltán és Németh Antal videós szakmai előadásából álló program tartalmas rendezvényt kínál öt régió szakembereinek.

2007-ben még a Pest Megyei Labdarúgó-szövetség indította el év eleji szakmai programját, amely az elmúlt évtizedben hagyománnyá nemesedett. Tekintettel arra, hogy az MLSZ OTP Bank Bozsik Gyermek Egyesületi Labdarúgó Program feladatait a korábbi megyei struktúra helyett immár régiós rendszerben látják el az utánpótlás-nevelésért felelős szakemberek, a szervező Pest Megyei Igazgatóság kibővítette a rendezvényt, ezáltal az eseményre már nem csupán a Pest megyei, hanem az új régiós rendszernek köszönhetően az összes „társmegyei” sportszervezet edzői társadalmának tagjai is meghívást kaptak.

A délelőtti kispályás labdarúgótorna helyszíne a Gödöllői Sportcentrum (Gödöllő, Táncsics Mihály út 4.). A torna egyszerre három egymás melletti, sátorral fedett műfüves pályán zajlik.

A tornát követő ebéd után szakmai előadás veszi kezdetét 14.15-kor az Alma Mater Étteremben, ugyancsak Gödöllőn (Páter Károly utca 1., a Szent István Egyetem főépülete mögött). A szakmai fórum előadói és témái:

– A nemzeti utánpótlás-válogatottak játékfelfogása: konkrét mérkőzéshelyzetek (védekezés, támadás) videoelemzése és kötetlen, tabuk nélküli szakmai fórum;

– Kérdezz-felelek az A-válogatottnál folyó szakmai munkáról.

A „kerekasztal közepén” Szélesi Zoltán, Georges Leekens szövetségi kapitány első számú segítője és Németh Antal, az U18-as válogatott szövetségi edzője prezentál és várja a kérdéseket.

Az eredményekről és az eseményről a Nemzeti Sport beszámol a szerdai „Hajrá, foci!” című mellékletében.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
Tegnap, 10:09

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:10

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
2025.09.11. 08:33

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – ez történt az élő felvezetésben

Magyar válogatott
2025.09.09. 17:00
Ezek is érdekelhetik