Portugália: „Az út véget ér” – befejezi a BL-győztes kapus?

Vágólapra másolva!
2017.11.28. 18:08
null
Júlio César közös megegyezéssel szerződést bontott a Benficával (Fotó: AFP)
Nem kizárt, hogy befejezi a pályafutását az Internazionale Bajnokok Ligája-győztes kapusa, a 87-szeres brazil válogatott Júlio César, aki közös megegyezéssel szerződést bontott a Benficával.

A 38 esztendős futballista 2014 augusztusa óta állt a Benfica alkalmazásában, de az előző szezon kezdete óta már nem számított első számú kapusnak, míg a jelenlegi idényben csak négy tétmeccsen lépett pályára. A portugál sajtóban a távozásáról – és visszavonulásáról – szóló hírek a felesége és a fia keddi Instagram-bejegyzései után erősödtek fel.

„A harcos belefáradt a játékba? A következő fejezetben meglátjuk. Köszönöm, Benfica! Köszönöm, Elnök Úr! Minden jót a Benfica-szurkolóknak! Imádjuk a klubot és a várost, nem kell mondanom, hogy mennyire szerettünk itt élni” – írta Susana Werner a közösségi oldalon.



„Az út itt véget ér, öröm volt látni téged játszani. Számos címet nyertél, bármit teszel, példakép maradsz. Gratulálok! Szeretlek, apa!” – osztotta meg gondolatait Júlio César fia, Cauet, aki a Belenensesben játszik.

O Caminho acaba aqui , foi um prazer te ver jogar. Muitos títulos conquistados , você não vai deixar de ser um ídolo parabéns te amo pai .

1,911 Likes, 128 Comments - Cauet (@cauet10werner) on Instagram: "O Caminho acaba aqui , foi um prazer te ver jogar. Muitos títulos conquistados , você não vai..."


A Benfica a hivatalos Facebook-oldalán megerősítette, hogy a Copa América- és kétszeres Konföderációs Kupa-győztes kapus távozik a klubtól, és közzétett egy videót, amelyben Júlio César a csapat öltözőjében könnyeivel küszködve elbúcsúzik a társaitól.

„A CSÁSZÁR BÚCSÚJA” – ÍRTA A BENFICA A KÖZÖSSÉGI PORTÁLON

Legfrissebb hírek

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
2025.10.21. 22:28

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Fehér Miklós és Guttmann Béla szobrát is meglátogattuk a Benfica stadionjánál – FOTÓK

Magyar válogatott
2025.10.14. 16:55

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53

Gilberto Silva: Itt az ideje, hogy újra világbajnokok legyünk!

Foci vb 2026
2025.10.11. 10:12
Ezek is érdekelhetik