Hadnagyok legendája: Jenas, Kallon, Portillo és Pandiani is leszerelt

ANGLIÁBAN nem keres már többet pénzt a labda rúgásával az egykoron a Ferencvárosban is megforduló Tommy Doherty (született: 1979), a Birmingham City volt utolsó klubja a szerb válogatottban 16 gólt szerző Nikola Zsigicsnek (1980), a Millwall az őserő nigériai védőnek, Danny Shittunak (1980), a Charlton pedig a 2010-es világbajnokságon szintén látott, volt milanos amerikai Oguchi Onyewunak (1982). Mikel Arteta (1982) visszavonulásánál jobban szíven ütötte az Arsenal-fanokat a spanyol középpályás Manchester Cityhez történő távozása, onnan meg az egykori csodakapus, éppen a volt arsenalos, ó David Seaman-utód Richard Wright (1977) retirált. ANGLIÁBAN nem keres már többet pénzt a labda rúgásával az egykoron a Ferencvárosban is megforduló Tommy Doherty (született: 1979), a Birmingham City volt utolsó klubja a szerb válogatottban 16 gólt szerző Nikola Zsigicsnek (1980), a Millwall az őserő nigériai védőnek, Danny Shittunak (1980), a Charlton pedig a 2010-es világbajnokságon szintén látott, volt milanos amerikai Oguchi Onyewunak (1982). Mikel Arteta (1982) visszavonulásánál jobban szíven ütötte az Arsenal-fanokat a spanyol középpályás Manchester Cityhez történő távozása, onnan meg az egykori csodakapus, éppen a volt arsenalos, ó David Seaman-utód Richard Wright (1977) retirált.

Arteta utolsó meccse az Arsenalban

Az ezredforduló óta volt az Everton tisztes iparosa Tony Hibbert (1981), csak 2004 óta Leon Osman (1981), de a 91-szeres norvég válogatott Brede Hangeland (1981, a Crystal Palace volt utolsó klubja), a PSG-t és a Cityt is kiszolgált veterán, Sylvain Distin (1977), a nála két évvel idősebb kapus, a legszebb napjait a Newcastle Unitednél töltő Steve Harper (Sunderland), az 52-szeres walesi válogatott Sam Ricketts (35, Coventry City) és a még csak 32 éves egykori nagy angol reménység, Darren Ambrose (Colchester) is új szakma után nézett.

Az 1992-es születésű Jérémy Hélan egykoron még a Manchester City deli újonca volt, majd a Sheffield Wednesdayben futballozott, de a korábbi U-válogatott játékos inkább visszavonult, hogy a vallásnak éljen a továbbiakban; de az egykori Barcelona-játékos Damia (1982, Middlesbrough) sem folytatja.

Hasonló cipőben jár (vagyis éppen hogy nem jár már) két neves búcsúzó is: Jermaine Jenas 21-szer volt angol válogatott, 2005-ben 15 millió eurót fizetett érte a Newcastle-nek a Tottenham, és a most 33 éves középpályásra a 2006-os vébéről is emlékezhetünk. Utolsó klubja a Queens Park volt, de egy ideje már nem játszott sérülései miatt. Ma már a médiában dolgozik.

A nála három évvel idősebb Darius Vassell eggyel többször volt válogatott, és hat gólt is lőtt a háromoroszlánosok között – de a 2004-es kontinenstornán a házigazda portugálok ellen kihagyott tizenegyes után (a nyolcaddöntőben így estek ki az angolok) soha többé nem húzhatta magára a címeres mezt. Megbicsaklott addigi tisztes pályafutása, az Aston Villa után a Manchester Cityben sem váltotta meg a világot, majd egy török kaland után a Leicesterhez igazolt – akár csak Jenas, ő is hosszú-hosszú kényszerpihenő után jelentette be: itt a vége!

NÉMETORSZÁGBAN a vártnál sokkal korábban nézhet új kenyérkereseti lehetőség után a 27 éves Álvaro Domínguez, aki nem is olyan régen a válogatottban is bemutatkozhatott, még az Atlético védőjeként, majd nem sokkal később nyolcmillió eurót adott az egykori U21-es Eb-győztesért a Mönchengladbach. Ugyaninnen vonult vissza az 56-szoros válogatott osztrák Martin Stranzl (1980), 2008-as Eb-résztvevő, míg a horvát Srdjan Lakic (1983, korábban Hertha, Wolfsburg, Kaiserslautern) a Paderborntól. A negyvenhez közelítő Hanno Balitsch egyszeres német válogatott, a Mannheim előtt az 1.FC Kölnt, a Leverkusent és a Hannovert is szolgálta, Jonas Hummels pedig bizonyos képeken kísértetiesen hasonlít testvérére, a jobb nevű Matsra – ő is Bayern-nevelés, de már az Unterhachingtól búcsúzott, alig 26 esztendősen, második komoly térdsérülése miatt.

A LIGUE 1 most nem dúskált klasszis távozókban, de említsük meg mindenképpen Olivier Sorlint (1979), aki az Évianban fejezte be a profi labdarúgást, ám legszebb éveit a Monacóban és a Stade Rennes-ben töltötte, és 2002-ben majdnem korosztályos Európa-bajnok lett a Mickaël Landreau – Anthony Réveillere, Julien Escudé, Jean-Alain Boumsong, Jérémie Bréchet – Mathieu Berson (Julien Sable), Sorlin, Benoit Pedretti, Steed Malbranque (Camel Meriem) – Sidney Govou (Pierre-Alain Frau), Péguy Luyindula csapattal (szövetségi kapitány: Raymond Domenech).

Grégory Pujol (1980, Gazélec Ajaccio) a Nantes, Anderlecht, Sedan, Valenciennes utat járta be, Thomas Dossevi (1979, Dunkerque) a togói válogatottal két ANK-n és egy vébén megfordult.

OLASZORSZÁGBAN olyan régi bútordarabok kerültek más helyiségbe, mint az Atalantát 1997 óta szolgáló Gianpaolo Bellini (1980), a még harmincon inneni, volt bolognás és chievós, felnőttválogatott kerettag bekk Cesare Rickler, az anno a Parmát, a Romát és a Betist is erősítő Paolo Castellini (1979, Brescia) vagy a vele gyakran összekevert kapus, az Inter-nevelés Paolo Castelli (1980, Monza).

Többre vitte a párszoros válogatott fregoliember, a Romával néhány érmet elnyerő Marco Cassetti (1977, Como), az Interben, a Torinóban, a Chievóban, a Fiorentinában és a Sampdoriában is felbukkanó, háromszoros felnőtt válogatott Franco Semioli (1980) vagy a nemrégiben még a Milanban hasító Luca Antonini (1982, Prato).

Egy csemegével is szolgálhatunk: ki emlékszik arra, hogy a most 34 esztendős Gaetano D'Agostino (Udinese, Roma, Fiorentina) játszott a squadrában, nem is egyszer? Pedig de, a középpályás tavaly nyáron búcsúzott, már a Lupa Romától.

SPANYOLHONBAN búsong bíbor alkonyokon ódon balkonokon volt diadalokon a Bilbao szorgosa, Carlos Gurpegi (1980), minden idők egyik legjobb horvát kapusa, a 114-szeres válogatott, a három világbajnokságon (közte a 2002-esen és a legutóbbin is!), a Sahtarban és a Tottenhamben is megfordult Stipe Pletikosa (1979), az ugyancsak a Deportól elköszönő, de a klubot 1998 óta szolgáló csoda lelkes, volt válogatott védő, Manuel Pablo (1976), aki sérülései miatt ennyi idő alatt nem jutott el az ötszáz fellépésig.

Párszor szintén szerepelt a nemzeti csapatban a szintén szélsőhátvéd Ángel López (1981, Las Palmas), tizenegyszer a már negyvenes, 2002-es vébérésztvevő Juanfran – Ajax, AEK, Valencia, Zaragoza, Levante –, és nem különben visszavonult a Real-nevelés David Cobeno (1982, Vallecano), a már Almeida-tréner Fernando Soriano (1979), a testvére tehetségéhez fel nem érő Juan Pablo Azpilicueta (1980, Tudelano) és a veretes, volt válogatott argentin kapus, Leo Franco (1977, Huesca), aki az Atléticóban és a Galatasarayban is játszott, 1997-ben U21-es világbajnok, a 2006-os nagy tornán pályára is lépett.

Korosztályos vébécím mellett több más siker is jutott Carlos Marchenának, aki a felnőttekkel világ- és Európa-bajnok, és a Valenciával is szép sikereket ért el. A Villarreal és a Depor után megjárta Indiát, de már a sokadosztályú Gerenából vonult vissza jó egy évvel ezelőtt, 36 esztendősen.

Marchena egyik legszebb gólja

Ilyen nagy sikereket jósoltunk annak idején mi magunk is a Real-üstökös, potenciális Raúl-utód Javier Portillónak. A remek kezdés után (a 2002–2003-as idényt 14 góllal zárta) a Fiorentina, FC Bruges, Gimnastic, Osasuna, Las Palmas, Hércules útvonalon siratta el egykori álmait.

NYUGAT-EURÓPÁBAN keresett magának új állást a kétszeres német válogatott Christian Pander (1983, Hannover), az 1980-as évek frizuráját sikerrel megvillantó Karel D'Haene (1980, Waregem), a tar Milos Marics (1982, Beveren), a legendás edző, Klaus Toppmöller fia, a már szintén edzői pályára lépő Dino Toppmöller (1980), aki a parádés nevű Hamm Benficában akasztotta szögre a motyót, de játszott ő a Manchester Cityben is!

Joris Mathijsen (1980, Feyenoord) két-két vébén és Eb-n jelent meg a holland tulipánokkal, Ronnie Stam (1984, Breda) csak a keretig jutott, még Wigan-légiósként, míg a PSV kapusaként tett ilyet Jelle ten Rouwelaar (1980, Breda).

A mindig lelkes Demy de Zeeuw (1983, Breda) 27 válogatottságára egy-egy vébé és kontinenstorna jutott, de a csodás nevű Revy Rosalia (1982, Dongen), az exajaxos Olaf Lindenbergh (1974, De Dijk), az osztrák válogatott Bozo Kovacevic (1979) és az Újpesten és Nyíregyházán sem igazán vitézkedő, alig 23 éves Maestro, azaz Nikon El Maestro (korábban: Jevtic; Hellas Kagran) osztályrésze jóval kevesebb.

A svájci Philipp Degen (1983, FC Basel) sok-sok válogatottságig, a Liverpoolig és a Dortmundig, a liechtensteini Mario Frick (1974, Balzers) húsz Serie A-s gólig jutott. A hollandus futballkannibálért, Khalid Boulahrouzért (1981, Feyenoord) 13.2 millió eurót fizetett a Chelsea, a mélyföldi Vinnie Jones 2006 és 2012 között az összes nagy nyári tornán nyűtte a gyepet és az ellent, 2010-ben kis híján világbajnok lett.

ÉSZAK-EURÓPÁBAN intett búcsút a füves-jeges altalajnak a lettek gólgépe, a 2004-es Eb-selejtezők hőse, a tornán is eredményes Maris Verpakovskis (1979, Liepaja), a neves magyarbosszantó, lévén háromszor is a kapunkba talált. Tudását a Dinamo Kijevben is csillogtatta, 28 góljával rekorder a nemzeti csapatban. Mikael Dorsin (1981, Rosenborg) a svédekkel megfordult a 2008-as Eb-n, a jóképű Matteo Blomqvist-Zampinak (1990, Östers) nem engedtek ennyit lehetőségei, elleneben eljutott a háromkoronás mezig Dime Jankulovski (1977, Häcken) és Mattias Asper (1974, Mjällby), sőt utóbbi a 2000-es Eb-ig is.

Erre önhibáján kívül nem volt lehetősége Marvin Andrewsnak (1975, Clyde), cserébe 101-szeres trinidadi válogatott és 2006-os vb-résztvevő.

Christian Wilhelmsson korszakos támadója a svédeknek, 80-szoros válogatott, az AS Roma, Nantes, Depor, Bolton négyest is megjárta légiósként utolsó munkahelye, a Mjällby előtt. Egy vébén és három Eb-n szerepelt, egy alkalommal majdnem megverte őt edzés címén a nagy Zlatan, holott azelőtt pár évvel még együtt tették ki a válogatottból a támadóval, egy éjszakai züllés jutalmaképpen. Pontosabban hármukat, mert a kőkemény bekk, Olof Mellberg is velük tartott. Szerintünk azon a görbe estén kevesen kötöttek beléjük. A 37 éves Wilhelmsson most több időt tölthet modellkedő feleségével.

A MESSZI DÉLEN retirált a kétszeres portugál válogatott karmester, Neca (1979, Farense), az 50-szeres kameruni válogatott, ANK-győztes, volt ajaxos, tottenhames és HSV-s hátvéd, Thimothée Atouba (1982, Las Palmas), a Nyíregyháza végzetként elhírhedtesült Diego Balbinot (1984, Valletta), az egykori új Gabriel Omar Batistuta, a Riverig, a Szpartak Moszkváig, a Bordeauxig vagy a Villarrealig így is eljutó Fernando Cavenaghi (1983), aki 12 válogatott fellépésén 11 góllal segítette az argentin válogatottat, a ciprusi APOEL Nikosiától gólkirályként búcsúzott – a többit elintézték sérülései...

Panaszra nincs azért oka, és ezt elmondhatja magáról a 45-szörös horvát válogatott, egyszeres Eb-résztvevő, volt dortmundi Mladen Petric (1981, Panathinaikosz), a parádés nevű, a nagy befutáshoz a legközelebb a Portóban járó, Cláudio Pitbull (1982, Gil Vicente) és a párszoros portugál válogatott középpályás, volt Sporting- és Benfica-ígéret Nuno Assis (1977, Omonia) is.

A BALKÁN és KELET-EURÓPA tág környékén játszotta utolsó tétmérkőzését a nem a volt ferencvárosi, de kétszeres szerb válogatott Dejan Milovanovics (1984, Vozdovac), a románok jeles védője, a 60-szoros válogatott, 2008-as Eb-járt Dorin Goian (1980, Asteras Tripoli), a Monacót és Kijevet, valamint egy vébét és két kontinenstornát is látott Jerko Leko (1980), a Juventusban be nem robbanó Dario Knezevic (1982, HNK Rijeka) és az az Ivan Paszkov, Kalojan Karadzsinov, Julijan Petkov bolgár népi trió, amely már évek óta visszavonult, de a Lokomotív Szófia kedvéért összeállt egy utolsó nagy kalandra. Hárman együttesen 120 évesek, tiszteletre méltó tehát az aktivitás.

A lengyel Marek Saganowski (1978) a Legia Warszawából, a Feyenoordból, a HSV-ből és Southamtontól, valamit a hazai rendezésű kontinenstornáról, a román Daniel Pancu (1977, Voluntari) a válogatottból, Sorin Botis (1978) a Fradiból, a Zalaegerszegből, a Honvédból és a Békéscsabáról ismerős, míg Stefan Radoja (1990, FK Bacska) nemrégiben még Kecskeméten kereste kenyerét.

Az oroszok nagy lelépője Roman Sirokov (1981, CSZKA Moszkva), kétszeres hazai aranylabdás, 2008-as Eb-bronzos (2012-ben és 2016-ban már nem ment neki ennyire), aki 57 válogatott mérkőzésén 13-szor is eredményes volt. Vjacseszlav Malafejev mérlege 29/0, de ugyebár kapus volt, nem is rossz: 1997-től játszott a Zenitben, ő is sokszoros bajnok és kupagyőztes, és kerettag az utóbbi három Eb-n, pontosabban 2004-ben és 2016-ban összesen ötször is védhetett.

Szlovákiában a válogatottban és a Győri ETO csapatában is játszhatott Rudolf Urban (1980, Lokomotíva Kassa) és Marián Had (1986, Besztercebánya), sőt utóbbi a Sporting CP-ben és a moszkvai Loksiban is légióskodott. Radoslav Kovac (1979, Sparta Praha) is megfordult Moszkvában, a Szpartaknál, de a West Hamben és a Baselben is, valamint olimpián, világ- és Európa-bajnokságon. Had egyszerre akasztotta szögre az 1980-as születésű Boros Péterrel, aki védett anno a Nyíregyházában, és ma már kapusedző Zólyombrézón; a cseh, volt U21-es Eb-győztes Lukás Zelenka (1979, Prostejov) pedig ismerős lehet az öt évvel ezelőtti Honvédból.

AFRIKÁBAN a 19-szeres ghánai válogatott Daniel Edusei (1980, New Edubiase) és 83-szoros válogatott honfitársa, kétszeres vb- és ötszörös ANK-résztvevő John Paintsil (1985, Maritzburg) alkotja a veszteséglista elitjét, no és az a Mohamed Kallon (1979), aki egykoron az érte a Vicenzának 13 millió eurót fizető Interben roppant közel állt a nagy dobáshoz.

Ám Kallon a nagy lehetőség közepette csődöt mondott, majd kiderült, nem csak a kihívás és a tét doppingolta... A Monaco ennek ellenére ötmillió eurót fizetett érte, de egy év múlva kölcsönadta az al-Ittihadnak, majd egy újabb szezont követően felbontotta Kallon szerződését. Aki az AEK Athénben sem bizonyított, de sok pénzt keresett Kínában és a Távol-Keleten 2016-os visszavonulásáig – amelyre saját hazai egyesületében, a Kallon FC-ben kerített sort. Testvérei, Kemokai és Musa szintén válogatottak voltak, utóbbival együtt járta meg az 1996-os ANK-t.

ÁZSIÁBAN a 151-szeres iráni válogatott, 2006-os és 2014-es vb-résztvevő Dzsavad Nekunam (1980, al-Arabi), a Manchester Unitedben a lehetőséggel nem élő, de svéd válogatott Bojan Djordjic (1982, Chennaiyin), akiért a Videoton 300 ezer eurót fizetett 2010-ben, de egy év múlva már ingyen távozott; a 36-szoros montenegrói válogatott, pályafutása alatt holmi 16 klubváltáson átesett Milan Jovanovics (1983), a volt Ajax-üstökös Youssouf Hersi (1982) és a sokkal többre hivatott argentin csatár, Luciano Figueroa (1981, Dzsohor Darul) kapott pacsikat a társaktól utoljára.

Figueroa 15 válogatott fellépésén 9-szer örvendeztette meg góllal az albiceleste híveit, és a Birmingham Cityt, a Cruz Azult, a Villarrealt, a River Platét, a Genoát és a Boca Juniorst is kiszolgálta. Volt argentin gólkirály, olimpiai bajnok és 2004-ben Copa América-, majd egy évre rá Konföderációs Kupa-ezüstös (előbbin bronz-, utóbbin ezüstcipős).

Szintén ezen a kontinensen intett búcsút utólszor a közönségnek a játéktérről a dél-koreai legenda, Csa Bum Kun fia, Csa Du Ri (1974, Szöul), aki 74-szeres válogatott, valamint profiskodott a Celtiben és a Leverkusenben is, no és két vébén is játszott. Álljunk meg itt is pár szóra: a kölyökképűség rekorderére, Li Csun Szóra (1981, Incshon) a Real Sociedadból és a Feyenoordból emlékezhetünk, no meg két vb-ről, utóbbi kettőn együtt futballozott Szol Ki Hjonnal (1979, Incshon).

Nem ismeretlen Szun Csihaj neve sem, aki 2001 és 2008 között a Manchester Cityben is dolgozott, a 2002-es vb-n is feladatot kapó kínai játékos közel a negyvenhez már a Pejcsing Zsenhóból vonult vissza.

A török Tuncay Sanli is játszott Angliában, a Stoke Cityben és a Middlesbrough-ban, de a Wolfsburgban és a Fenerben is, ám már Indiában vívta a végsőt, 33 évesen. 2008-ból őriz egy Eb-, 2003-ból egy Konföderációs Kupa-bronzot, no és egy azon a tornán kapott ezüstcipőt és ezüstlabdát.

AMERIKÁBAN tette meg fizetett játékosként utolsó lépéseit a 111-szeres ecuadori válogatott, a PSV által is leigazolt Édison Méndez (1979, El Nacional), aki már a 2001-es Copán is tiszteletét tette, mi magyarok pedig három vébén nézhettük őt a tévében. Marcos Assuncao (1976, Sampaio Correa) tizenegyszeres brazil válogatott, volt a Flamengo, a Santos, a Betis és az AS Roma középpályának téglája is, 1998-ban az Arany-kupán szűrt Edmundo, Denílson, Romário, Donizete és Élber mögött. Nála is nagyobb vízhordó volt az exwolfsburgi Josué (1979), kilencszeres brazil bajnok, Copa-és Konföd. Kupa-aranyos, klubvilágbajnok, 2010-es vb-szereplő.

Remek csatár volt testvére, az argentin válogatott Diego, most Javier Klimowicz (1977, Emelec) is visszavonult. A dolog érdekessége, hogy ő is válogatott ugyan, de ecuadori színekben. Dél-Afrika Boatengjei.

Az 59-szeres walesi válogatott (16 gól) Robert Earnshawért (1981) angol klubok összesen 17.3 millió eurót fizettek, de már Amerikában vonult vissza, a skót válogatott Steven Caldwell (1980) Torontóig ment hasonló célból. Közelített a 150 válogatottságig a hondurasi kapus, Noel Valladares, olimpiai és (kétszeres) vb-résztvevő (1977, Olimpia). A mexikói védő, volt stuttgarti Ricardo Osorio (1980, Monterrey) megállt 81-nél, de két vébé neki is kijárt. Luis Ernesto Pérez szegény csak 69-szeres mexikói válogatottként vonult vissza a Monterreytől, 34 évesen, és csak a 2006-os világbajnokság testközeli emlékeivel.

Robert Earnshow-pillanatok

Mintha tegnap lett volna, hogy a Sevilla és a Valencia nagy tehetségeként regisztrálhattuk az uruguayi Nicolás Oliverát (1981, Defensor), akinek azért jó néhány válogatottság és szép, hosszú karrier jutott; az U20-as vébé 1997-es aranylabdása a nagyok 2002-es versengésére is meghívót kapott. Egy Konföd. Kupa és egy vébé, valamint egy kis kalandozás a La Ligában szintén kijárt a labdaszerző Sebastián Egurennek (1981, Nacional), no meg egy Copa-diadal; Fabián Canobbio a Valenciában és a Celtában is megfordult, egy kis gondolkodás után a Danubio lett utolsó klubja.

A New York FC meg a hétszeres spanyol válogatott Andoni Iraolának (1982), de nála jóval ismertebb a brazil támadó középpályás, Alessandro Faiolhe Amantino, azaz Mancini (1980, Villa Nova), lévén a dél-amerikai játszott a Milanban, az Interben és az AS Romában, no és kilenc alkalommal a selecaóban, amellyel egyszeres Copa-aranyos. Egy zavaros ügyben elítélték nemi erőszakért, ez árnyékot vet mindenképpen pályafutására.

A chilei Humberto Suazo ilyen gondjairól nem tudunk, neki Európa meghódítása nem sikerült, a Real Zaragozában nem sült fel ugyan, mégsem maradt ott. Odahaza még jobban brillírozott, főleg a Colo-Colóban, a válogatottban 60 meccsen 21 gól is elismerésre méltó mutató, chilei és mexikói gólkirály, és nála többször senki sem volt eredményesebb a 2010-es vébé ottani selejtezői során. Két Copán és egy világbajnokságon is rohamozta az ellen állásait.

TOVÁBBI, 2016-BAN VISSZAVONULT VÁLOGATOTT FUTBALLISTÁK (3. rész)

Név, születési év, nemzetiség, legismertebb klub, utolsó klub, válogatottság, érdekesség

Gonzalo Martínez, 1975, kolumbiai, Napoli, Patriotas, 34/1, Konföderációs Kupa- és Copa América-résztvevő

Conor Casey, 1981, amerikai, Dortmund, Columbus Crew, 20/2, olimpiai r., Konföderációs Kupa-bronzérmes (1999)

Fernando Arce, 1980, mexikói, Deportivo Guadalajara, 46/7, 2x mexikói bajnok, Copa-bronzérmes (2007)

Halid Lemmusia, algériai, Orán, 27/0, 2x Arab BL-győztes, 3x ANK-résztvevő

Cristian Ledesma, argentin, River Plate, HSV, Argentinos Juniors, 3/0, 4x argentin és görög (Olympiakosz) bajnok

Wilfried Sanou, 1984, Burkina Faso-i, 1.FC Köln, Kiotó Szanga, 24/3, ANK-ezüstérmes (2003)

Leonel Pilipauskas, 1975, uruguayi, Atlético Madrid, Penarol, Boston River

Gökhan Zan, török, 1981, Besiktas, Galatasaray, 35/0, 6x bajnok, 2008-as Eb-bronzérmes (2008)

Necati Ates, 1980, török, Galatasaray, Karsiyaka, 19/5, 2x bajnok, 1x kupagy., Konföderációs-kupa-bronzérmes (2003)

Martin Jakubko, 1980, szlovák, Dinamo Moszkva, Rózsahegy, 41/9, 2010-es vb-résztvevő

Ante Rukavina, 1980, horvát, Dinamo Zagreb, 2008-ban 3.5 millió eurót fizetett érte a Panathinaikosz, görög és 3x horvát bajnok

Alekszandre Iasvili, 1977, grúz, Bochum, Dinamo Tiflisz, 68/15, 2x Év játékosa Grúziában

Oleg Samszonov, orosz, 1987, Zenit, Fakel Voronyezs, 2x B-vál.

Janne Hietanen, 1978, finn, Las Palmas, Oulu, 16/0, hat országban légióskodott (Roeselare, Troyes, Córdoba/Las Palmas, Tromsö, Denizlispor, Norrköping)

Jesper Bech, 1982, dán, Malmö FF, Roskilde, 2/0

Andrius Joksas, 1979, litván, Zalgiris, Atlantas, 17/0

Gary Hogan, 1983, ír, Sandefjord, 8 norvég klubban futballozott

Jarl André Storbaek, 1978, norvég, Valerenga, Nybergsund, 17/0, ma már utolsó klubja edzője, norvég bajnok (Strömsgodset) és kupagyőztes

Anthony Lurling, 1977, holland, Feyenoord, Den Bosch, 8x U21-es vál.

Jonas Sandqvist, 1981, svéd, Malmö FF, Asker, 1/0

Steven Thompson, 1978, skót, Glasgow Rangers, St. Mirren, 16/3, tehetséges amatőr zenész, 2x skót bajnok

Mattias Lindström, 1980, svéd, Helsingborgs, 3/0, a kopasz fej, nagy szakáll stílus élenjáró viking harcosa

Patrik Anttonen, 1980, svéd, Örebro, Degerfors, 1/0

Martin Andresen, 1977, norvég, Blackburn, Sandefjord, 43/3, 1x norvég bajnok (Brann), 2x Norvég Kupa-győztes (Stabaek, Valerenga)

Alexandros Garpozis, 1980, ciprusi, PAOK, Zakakiou, 36/1

Michalis Morfis, 1979, ciprusi, Apoel Nikosia, Doxa Katokopias, 22/0

Carl Hoefkens, 1978, belga, FC Bruges, West Bromwich, 22/1, belga bajnok (Lierse) és 2x Belga Kupa-győztes (Lierse, Beershot)

Blendi Shkëmbi, 1979, albán, HNK Rijeka, Skënderbeu, 14/0

Ervin Bulku, 1981, albán, Hajduk Split, KF Tirana, 56/1, testvére, KF Tirana szintén profi labdarúgó volt

Dzemal Berberovic, 1981, bosnyák, Bayer Leverkusen, FK Sarajevo, 33/0

Darko Maletic, bosnyák, Rapid Wien, szerb (Partizan Beograd) és bosnyák (Banja Luka) bajnok, 19/1, hét országban (Irtis Pavlodar/Aktobe, Koblenz, Partizan Belgrad, Vaslui, Zenit/Sinnyik, Celje, Rapid Wien) légióskodott

Alekszandar Tuncsev, 1985, bolgár, Leicester City, Lokomotiv Plovdiv 26/1, 2x bolgár bajnok (CSZKA Szófia, Plovdiv), ma utóbbi csapatnál segédedző

Zsivko Zselev, 1979, bolgár, Steaua, Vereja, 6/0, ma a Lovecs vezetőedzője

Alekszandre Amiszulasvili, 1982, Dinamo Kijev, Dinamo Tiflisz, grúz-orosz, 47/4, 3x grúz bajnok

Zurab Mentesasvili, 1980, grúz, Hapoel Tel-Aviv, Saburtalo, 39/1, 8x litván bajnok (Skonto Riga), izraeli bajnok és kupagyőztes

Marek Zienczuk, 1978, lengyel, Wisla Kraków, Ruch Chorzow, 9/0, 3x bajnok (Wisla), 2x a lengyel bajnokság legjobbja

Radoslaw Sobolewski, 1976, lengyel, Wisla, Gornik Zabrze, 32/1, a Wisla segédedzője, 4x lengyel bajnok (Wisla), vb-résztvevő (2006)

Grzegorz Bronowicki, 1980, lengyel, Crvena zvezda, JKS Jaroslaw, 14/0, kétszer is majdnem két évet kihagyott pályafutása során sérülései miatt

Valeriu Catinsus, 1978, moldáv, Sinnyik, 51/0, ma a Sinnyiknél segédedző

Jevgenyij Szavin, 1984, orosz, Lokomotiv Moszkva, Tyumen, válogatott kerettag

Nenad Miroszavljevics, 1977, szerb, Partizan Beograd, Csukaricski, 2/0, 2x ciprusi bajnok (APOEL) és szerb bajnok, Szerb Kupa-győztes (2015)

Jovan Damjanovics, 1982, szerb, OFK Beograd, Vozdovac, 3/0

Vladan Grujic, 1981, bosnyák, Crvena zvezda, Vozdovac, 26/0

Andrij Dikan, 1977, ukrán, Szpartak Moszkva, FK Krasznodar, 8/0, az orosz bajnokság legjobb kapusa (2005)

Jan Hable, 1989, cseh, Fiorentina, Hradec Králové, 41x U-vál.

Ugur Boral, 1982, török, Fenerbahce, Besiktas, 12/1, 2x török bajnok, Eb-bronzérmes (2008)

Volodimir Gomenjuk, 1985, ukrán, Dnyipro, Sztal, 8/0

Szerhij Kozir, 1979, ukrán, Dinamo Minszk, Kolozs Kovalivka, 2008-ban visszavonult, 2014-ben kezdte újra

Vaszilij Hamutovszkij, 1978, fehérorosz, Dinamo Moszkva, Dinamo Minszk, 26/0, négy országban (Ploiesti/Steaua, Szimferopol, Augsburg/CZ Jena/ Waldhof Mannheim, Amkar Perm/Tom Tomszk/Dinamo Moszkva, Metaliszt Harkiv) légióskodott, fehérorosz és 2x román bajnok

Jan Tigorev, 1984, fehérorosz, Lokomotiv Moszkva, Dinamo Minszk, 35/1, Orosz Kupa-győztes, fehérorosz bajnok és kupagyőztes

Nurrédin Daham, 1977, algériai, Kaiserslautern, Bel Abbesz, 11/2, 2x Algériai Kupa-győztes

Nabil Baha, 1981, marokkói, AEK Athén, FUSZ Rabat, 20/4, ANK-ezüstérmes (2004)

Lucky Lekgwathi, 1976, dél-afrikai, Orlando Pirates, 14/0, 3x dél-afrikai bajnok

Patrick Kisnorbo, 1981, ausztrál, Leeds United, Melbourne City, 18/1, ausztrál bajnok, Óceániai Kupa-győztes (2004)

Shane Stefanutto, 1980, ausztrál, Lilleström, Olympic FC, 3/0, 2x ausztrál bajnok, Norvég Kupa-győztes

Ruben Zadkovich, 1986, ausztrál, Queens Park, Perth Glory, 3/0, ausztrál bajnok

Sao Csiaji, 1980, kínai, 1980 München, Kuoan, 40/8, ma a Kuoan sportigazgatója, 3x Ázsia-kupa-résztvevő, vb-résztvevő (2002)

Li Vejfeng, 1978, kínai, Everton, Teda, 112/14, kínai bajnok, Koreai Kupa-győztes, olimpiai (2008) és vb-résztvevő (2002), 3x Ázsia-kupa-r.

Csüncsö Csao, 1979, kínai, Liaoning, 71/2, 1999 és 2016 között a klub játékosa, ma vezetőedzője, kínai bajnok, az Év játékosa Kínában (2004), Ázsia-kupa-ezüstérmes (2004)

Baichung Bhutia, 1976, indiai, East Bengal, 107/43, Ázsia-kupa-r.

Christian Mora, 1979, ecuadori, Universidad Católica, South China, 20/0, vb-résztvevő (2006), Copa América-r.

Moharram Navidkia, 1982, iráni, Bochum, Szepahan, 25/1, ma a Szepahan edzői stábjának tagja, 5x iráni bajnok, 4x kupagyőztes, az Év labdarúgója Iránban (2003, 2013), vb-résztvevő (2016)

Moriszaki Kodzsi, 1981, japán, bajnok és kupagyőztes, 2000 és 2016 között a Szanfrecce Hirosima profija