Oroszország: a szurkolók fizetnének Capello távozásáért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.16. 15:52
Az orosz labdarúgó-válogatott szurkolóinak egy csoportja gyűjtést indított a szövetségi kapitány, Fabio Capello távozásához szükséges 21.4 millió euró (6.7 milliárd forint) előteremtésére.

„Úgy gondoljuk, hogy azok, akiknek fontos a válogatott, nem maradhatnak érzéketlenek a csapat gyenge szereplését látva” – áll a kampányt indítók honlapján. Közleményük szerint a legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy a drukkerek többsége támogatja az olasz tréner távozását, és a szakember szerződésének felbontásához az orosz szövetségnek 21.4 millió euróra lenne szüksége.

A 69. születésnapját csütörtökön ünneplő Capello a világ legjobban fizetett edzője. Az orosz válogatottat 2012 óta vezeti, a megbízatása a 2018-as, hazai rendezésű világbajnokságig szól, viszont a gyenge szereplés miatt lehet, hogy nem tölti ki a szerződését. Csapata a legutóbbi tíz tétmérkőzésén mindössze Liechtensteint tudta legyőzni, a Montenegró elleni, botrányos körülmények között félbeszakadt selejtező három pontját pedig az európai szövetség (UEFA) ítélte az oroszoknak.

Az Eb-selejtezős csoportban Oroszország hátránya négy pont a második, biztos Eb-szereplést érő helyen álló Svédország mögött. Az orosz szövetséget ideiglenesen irányító Nyikita Szimonjan alelnök a vasárnapi, Ausztriától elszenvedett 1–0-s hazai vereség után azt mondta, a vezető testület „tárgyalni fog” Capello sorsáról.

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

Oroszország és Fehéroroszország újra teljes jogú tagja az IPC-nek

Egyéb egyéni
2025.09.27. 17:00

Milánó 2026: nincs változás, az oroszok semleges színekben versenyeznek majd

Téli sportok
2025.09.19. 17:05

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56
Ezek is érdekelhetik