Vb 2022: „Ha szabályt szegtek, el kell venni a rendezést”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.10. 13:32
Ki kell javítani a hibás döntést, és ha az etikai bizottság vizsgálata során szabálytalanság nyomaira bukkant, el kell venni Katartól a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát Theo Zwanziger, a nemzetközi szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának német tagja szerint.



Zwanziger, akinek a mandátuma a május végi tisztújításig szól a vezető testületben, az egyik német rádiónak nyilatkozott arról, hogy szerinte miként oldható meg a katari pályázati sikerrel kapcsolatos probléma.

„De csak abban az esetben kell ezt a lépést megtenni, ha a vizsgálati jelentésben egyértelműen szerepel, hogy a rendezés odaítélése során a FIFA etikai szabályait megszegték” – mondta Zwanziger, a német szövetség korábbi elnöke.

A nagy visszhangot kiváltott 2022-es katari és a 2018-as orosz pályázati sikerrel kapcsolatban a FIFA etikai bizottsága tavaly folytatott le eljárást, a felderítést vezető Michael Garcia 430 oldalas anyagot készített erről, majd a bizottság vezetője, Hans-Joachim Eckert tavaly novemberben ebből egy 42 oldalas összefoglalót tárt a nyilvánosság elé. Ennek lényege, hogy nem találtak semmi olyan – elsősorban megvesztegetésre utaló – jelet, ami miatt a 2018-as és a 2022-es vb rendezéséért folytatott pályázatot meg kellene ismételni.

Garcia ugyanakkor rögtön ezek után jelezte, hogy a 42 oldalas összegzés több helyen nem megalapozott következtetéseket tartalmazott, ezért azt szerette volna elérni, hogy az általa készített teljes anyagot ismertessék. Az amerikai ügyvéd ezt külön kérte is a FIFA fellebbviteli bizottságától, mely be sem fogadta kérelmét, ezért Garcia lemondott tisztségéről.

A FIFA ugyanakkor később bejelentette, hogy az egyes személyekkel kapcsolatos vizsgálatok lezárultát követően nyilvánosságra hozza a Garcia-jelentést, igaz, ezzel együtt a szervezet leszögezte, semmiképpen nem lesz új szavazás a helyszínekről.

Legfrissebb hírek

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Vb-selejtezők: Lopetegui szerint történelmet írt kijutásával a katari válogatott

Minden más foci
2025.10.15. 10:52

Katar és Szaúd-Arábia is kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:44

Yamal és Messi Katarban, a 2022-es vb-döntő helyszínén csaphat össze

Minden más foci
2025.10.13. 13:11

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06
Ezek is érdekelhetik