FIFA: kiterjesztették az olasz szövetség elnökének eltiltását

Vágólapra másolva!
2014.11.05. 12:34
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerdán kiterjesztette az olasz tagszervezet elnökének, Carlo Tavecchiónak az eltiltását.

Az európai szövetség (UEFA) egy hónapja rasszista megnyilvánulása miatt fél évre eltiltotta a 71 éves sportvezetőt.

Tavecchio nyáron – még az olasz amatőr szövetség vezetőjeként – azt mondta, hogy a fiatal hazai futballisták nem jutnak elég szerephez az élvonalban, és egy kitalált afrikai futballistát említve hozzátette: „helyettük itt van nekünk Opti Poba, aki nemrég még banánt evett, most meg hirtelen a Lazio első csapatának a játékosa”.

A FIFA büntetése október 7-én lép hatályba, azaz jövő májusban a tisztújító kongresszuson már részt vehet Tavecchio.

Legfrissebb hírek

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06
Ezek is érdekelhetik