Real Madrid: Nem Casillas helyére pályázom - Diego López

Vágólapra másolva!
2013.01.28. 19:27
Ahogy korábban írtuk, a Real Madrid a kapusposztra szerződtette Diego Lópezt, miután kiderült, hogy a csapat kapitánya, Iker Casillas akár három hónapot is kihagyhat sérülése után. López hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, tudja, hogy a madridi labdarúgócsapat nem azért szerződtette, hogy Casillast kiszorítsa a kezdőből.

A Sevillában és a Villarrealban is megforduló kapus az újságírók kérdésére elmondta, tudja, hogy nem első számú kapusként számol vele a Real Madrid.

„Nem azért érkeztem, hogy véglegesen átvegyem Casillas helyét a kezdőben. Szerdán van egy mérkőzésünk, jelenleg csak erre kell koncentrálnunk" – nyilatkozta Diego López.

„Ha az edző hoz egy döntést, azt minden játékosnak tiszteletben kell tartania. Iker minden sikeréért keményen megdolgozott, de a futball gyorsan változó üzletág" – tette hozzá az egyszeres válogatott kapus.

A harmincegy éves kapusért – aki 2007 nyaráig hét éven át már tartozott a Real Madrid állományába – négymillió eurót fizetett a fővárosi csapat a Sevillának. López 2017 nyaráig írt alá.

Legfrissebb hírek

Egy 90. perces fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
2 perce

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09
Ezek is érdekelhetik