Premjer-liga: Dzsudzsákéké a botrányos meccs, a Zenit fellebbez

Vágólapra másolva!
2012.11.22. 12:26
Az Orosz Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága döntött a botrányos körülmények között félbeszakadt Dinamo Moszkva–Zenit mérkőzésről, és a várakozásoknak megfelelően 3–0-val a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató hazaiak kapták meg a három pontot. Mindkét csapat büntetést kapott, a Zenitnek a soron következő kettő (CSZKA, Anzsi), míg a Dinamónak a soron következő egy (Rubin Kazany) bajnokiját zárt kapuk mögött kell megrendeznie. Ezen kívül a Zenitet 1.113 millió, a Dinamót 580 ezer rubel pénzbüntetésre kötelezték. A Zenitnél egyből jelezték, fellebbeznek a szerintük igazságtalan ítélet ellen.

Mint ismert, a november 17-i bajnokin a Dzsudzsák Balázzsal felálló Dinamo 1–0-ra vezetett Vlagyimir Granat szabadrúgásból szerzett góljával, amikor a 36. percben a hazaiak kapusa előtt felrobbant egy pirotechnikai eszköz (egyes hírek szerint könnygázgránát), amelyet a vendégszurkolók dobtak be. Anton Sunyin arra panaszkodott, hogy az egyik szemére nem lát, a játékvezető pedig az asszisztenseivel való konzultáció után nem engedte folytatni a játékot, és a csapatokat az öltözőbe rendelte.

Azóta kiderítették, a Zenit női szurkoló intim testrészeikbe rejtve juttathatták be a stadionba a petárdákat.

A BOTRÁNYOS ESET
Legfrissebb hírek

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Dzsudzsák, Puskás, Baróti és az osztrákok

Népsport
2025.03.18. 11:04

Dzsudzsák Balázs: Magasra tettük a mércét

Magyar válogatott
2025.03.17. 13:27
Ezek is érdekelhetik