Hulk meglepődött, örülhet a Sporting és a Braga

Vágólapra másolva!
2012.09.04. 19:06
null
Hulk és Witsel immár a Zenit m,ezében (Fotó: fc-zenit.ru)
Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Zenit új szerzeménye, a brazil Hulk nagyon örül, hogy Oroszországban folytathatja a pályafutását, ugyanakkor váratlanul érte a szentpétervári szerződés. Portugáliában a Sportingnál és a Bragánál örülhetnek a legjobban a szentpéterváriak tegnap bejelentett igazolásai láttán.

 

HULKOT MEGLEPTE A ZENIT AJÁNLATA

A brazil válogatott támadó többször is hangsúlyozta, hogy boldog a Portónál, végül azonban úgy döntött, elfogadja Huszti Szabolcs korábbi csapatának ajánlatát.

„Nem számítottam erre – kezdte Hulk. – A szombati mérkőzésünk után azt mondtam, szeretném hozzásegíteni a Portót zsinórban a harmadik bajnoki címéhez. Ám hirtelen szólt az ügynököm, hogy létrejött a megállapodás a két klub között. Nem volt rá okom, hogy távozzak, de mind a három fél számára kedvező megegyezés született."

„Ez egy újabb fontos lépés az életemben. Nagyon hálás vagyok a Portónak, hogy bemutatkozhattam az európai kupaporondon. Nagyon boldog vagyok, hogy Portugáliában játszhattam" – folytatta a 26 esztendős támadó.

„Jól akarom magam érezni a Zenitnél és Oroszországban is. Mérkőzéseket és trófeákat szeretnék nyerni, ahogy tettem a Portóval is" – fejezte be az ötéves szerződést aláíró labdarúgó, akiért a hírek szerint 50 millió eurót fizetett a Zenit a Portónak.

A RIVÁLISOK ÖRÜLHETNEK A LEGJOBBAN

A Porto és a Benfica szurkolói sem emésztik meg könnyen az átigazolási időszak végének történéseit – előbbiek legjobb csatárukról mondhattak le Hulk személyében, utóbbiak pedig elkeseredetten szemlélhetik a középpálya közepén tátongó lyukat a belga válogatott Axel Witsel távozása után. A Zenit mindkettejük szerződtetését tegnap jelentette be.

A távozóknak (a klubpénztárosokon kívül) a riválisok örülnek a legjobban Portugáliában, a Sporting CP és a Braga is abban bízhat, hogy saját érzékeny átigazolási veszteségeik ellenére a vetélytársak nagyobb pofont kaptak az orosz „ragadozótól".

Az első értékelések szerint a Porto tudja könnyebben pótolni távozó klasszisát – „egy az egyben" ugyan egyik támadó sem olyan jó, mint Hulk, viszont Juan Iturbe, Silvestre Varela, James Rodríguez és a Latin-Amerikából félelmetes gólmutatóval érkező Jackson Martínez azért „elpötyögteti a gólokat".

Hogy a Benfica az mit csinál, jó kérdés – Witsel energiája és agresszivitása nagyon hiányozni fog a középpályáról, Javi García munkabírása szintén. Elképzelhető, hogy Jorge Jesus taktikai váltásra kényszerül, és feladja a begyakorolt 4–2–3–1-es rendszert, amiből eltűnt a két védekező középpályás.

 

Legfrissebb hírek

„Ez nem futball!” – Marescát kihozta a sodrából a vihar miatti kényszerszünet

Klub-vb
2025.06.29. 09:36

A hosszabbításban szétesett a Benfica, továbbjutott a Chelsea

Klub-vb
2025.06.28. 21:50

Csoportelsőséget ért a Benficának a történelmi Bayern-verés

Klub-vb
2025.06.24. 23:00

Két és fél órás szünet, hat gól – a döcögős kezdés után könnyedén verte amatőr ellenfelét a Benfica

Klub-vb
2025.06.20. 19:34

Három piros lap a Boca Juniors–Benfica meccsen, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
2025.06.17. 07:31

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

Saját nevelésű balbekket szerződtethet a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.05.20. 08:35

Távozik a Benficától a világbajnok Di María

Minden más foci
2025.05.18. 10:05
Ezek is érdekelhetik