Arsenal: a 21 éves MLS-sztár jó benyomást tett Arsene Wengerre

Vágólapra másolva!
2011.11.11. 12:24
Az FC Dallas labdarúgócsapatának 21 éves középpályása, Brek Shea az elmúlt napokban Londonban együtt edzett az Arsenal első, illetve második keretével is. Arsene Wenger, az „ágyúsok" menedzsere jó véleménnyel volt az amerikai válogatott futballistáról, még az sem kizárt, hogy tárgyalnak a szerződtetéséről.

Az amerikai bajnokságban (MLS) játszó Brek Shea hétszer szerepelt az Egyesült Államok válogatottjában, és a liga legértékesebb játékosának is jelölték, a 2011-es szezon álomcsapatába is bekerült.

Klubja, a Dallas már elbúcsúzott az MLS küzdelmeitől, és mivel az amerikai válogatott két felkészülési mérkőzésen is pályára lép Európában, Shea Londonban, az Arsenalnál edzett az elmúlt időszakban.

Annak ellenére, hogy a korábbi a híresztelések szerint csak állóképességét fejleszti a klubnál, könnyen lehet, hogy vendégeskedése után marasztalják is.

Ahogy Arsene Wenger elmondta, rajta tartja a szemét a „nagyon tehetséges" futballistán, és ha jó benyomást tesz a szakmai stábra, elképzelhető, hogy tárgyalni kezdenek a további együttműködésről.

Az Arsenal korábban szerződés nélkül regisztrálta Sol Campbellt és Jeremie Aliadiere-t a tartalékbajnokságban, és a hírek szerint ez a sors vár Shea-re is, aki így pályára léphet az „ágyúsok" színeiben.

Ezt megelőzően viszont még az amerikai válogatottban lesz jelenése, ma Franciaország ellen Párizsban, jövő héten pedig Szlovénia ellen Ljubljanában.

BREK SHEA LEGSZEBB PILLANATAI

Legfrissebb hírek

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

La Liga: többszörös nemi erőszakkal vádolt játékost igazolt a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 19:08

Gyökerest lecserélték, az Arsenal kikapott a Villarrealtól

Angol labdarúgás
2025.08.06. 20:57

Az Arsenal korábbi szűrőjével erősíthet a Villarreal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.03. 10:43
Ezek is érdekelhetik