Libertadores-kupa: a Sao Paulo kettős győzelemmel jutott a négy közé

Vágólapra másolva!
2010.05.20. 09:02
A brazil Sao Paulo labdarúgócsapata kettős győzelemmel jutott be a Libertadores-kupa elődöntőjébe, miután a negyeddöntő visszavágóján 2–0-ra nyert a szintén brazil Cruzeiro ellen.

A Sao Paulo dolgát lényegesen megkönnyítette, hogy a Cruzerio már az első percben emberhátrányba került, miután a Richarlysont lekönyöklő Klébert, csapata egyik leggólerősebb játékosát kiállította a játékvezető. A Sao Paulo az első, idegenbeli mérkőzést is 2–0-ra nyerte meg, így biztosan jutott be az elődöntőbe.

A négy közé egyelőre rajta kívül a mexikói Guadalajara került, míg a másik két párharc visszavágóit ma rendezik.

Az Universidad de Chile (chilei)–Flamengo (brazil) párharc első mérkőzését előbbiek hazai pályán 3–2-re nyerték meg, míg az Estudiantes (argentin)–Internacional (brazil) összecsapás első találkozóján a vendég brazilok diadalmaskodtak 1–0-ra.

LIBERTADORES-KUPA 
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Sao Paulo (brazil)–Cruzeiro (brazil) 2–0
Továbbjutott: a Sao Paulo, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Brazíliában folytatja a Chelsea korábbi kiválósága

Minden más foci
2024.12.25. 08:04

Formula–E: Evans nyert, Wehrlein hatalmasat bukott a kaotikus brazíliai idénynyitón

Egyéb autó-motor
2024.12.07. 20:12

Óriási tűzijátékot tartottak a River Plate-nél a Libertadores-kupa-elődöntő előtt

Minden más foci
2024.10.30. 16:43

Gyász: elhunyt a pályán összeeső uruguayi hátvéd

Minden más foci
2024.08.28. 08:43

Formula–E: szoros időmérő után drámai befutó – Bird nyert Sao Paulóban

Egyéb autó-motor
2024.03.16. 19:15

Ligue 1: fiatal brazil védővel erősít a PSG

Francia labdarúgás
2024.01.01. 17:11

Világfutball: Cavani Argentínába, James Rodríguez Brazíliába igazolt

Minden más foci
2023.07.29. 21:53

Férfi kosár: spanyol klub nyert az Interkontinentális Kupán

Kosárlabda
2023.02.13. 09:33
Ezek is érdekelhetik