Bár a Formula–1-es mezőny idei utolsó versenyhétvégéjén csap össze Abu-Dzabiban, a Formula–E-ben már kezdetét is vette az új idény. Elsőként a brazíliai Sao Paulóban találkozik a mezőny, ahol a versenyhétvégét megelőzően hatalmas esőzések tették bizonytalanná a kezdést, szombaton azonban kellemes időjárási körülmények fogadták a versenyzőket.
A szezon első időmérőjén a címvédő Pascal Wehrlein hódította el a pole pozíciót, a döntőben legyőzve Oliver Rowlandot. A második sorból Jake Dennis és Maximilian Günther várhatta a piros lámpák kialvását Sao Paulóban. Közvetlenül a verseny kezdete előtt kisebb probléma adódott, ami miatt néhány percet csúszott a rajtprocedúra: Robin Frijnsnek volt technikai gondja, ám miután letolták a rajtrácsról a meghibásodott Envisiont, kezdetét vehette a futam.
Wehrleint kissé megzavarhatta a csúszás, Rowland ugyanis átvette tőle a vezetést a rajtnál, a harmadik helyre Günther zárkózott fel, Dennis egészen a hatodik pozícióba esett vissza. Már a második kör végén be kellett vetni a biztonsági autót, mert Nico Müller és Jake Hughes előbb másokkal, majd egymással akadt össze a sikán kijáratánál.
A korlátozás alatt kiderült, hogy Edoardo Mortara indította el a két versenyző kiesésével végződő ütközéseket, amiért lengették a fekete-fehér zászló a svájci pilótának. A hatodik körben folytatódhatott a verseny, az újraindításkor Rowland megőrizte a vezetést. A következő körben Nick Cassidy vette fel a támadó módot, aminek köszönhetően az élre tört.
Az új-zélandi rövid időre el is tudott lógni a többiek elől, ám amikor az őt üldözők egy része is élt a pluszenergiával, ismét közel került egymáshoz az élmezőny. A 13. körben Rowland visszavette a vezetést, majd amikor ő is felvette a támadó módot, látványos előnyt autózott ki a többiekkel szemben.
A 18. körben Wehrlein felzárkózott a második helyre, majd – miután Rowland élt az újabb támadó móddal – át is vette a vezetést. Az idei világbajnoknak azonban hamar védekeznie kellett csapattársa ellen, aki meg is előzte, így a futam utolsó harmadának kezdetén már António Félix da Costa autózott az élen.
Az első helyen azonban nem sok időt tölthetett a portugál, ugyanis az energiatöbblettel érkező Rowland visszavette a vezetést. A 21. körben a piros zászló is előkerült Dennis miatt, aki vélhetően technikai meghibásodás következtében félreállt a pályán. A várakozás a folytatásra meglepően sokáig tartott, az újraindításra állórajttal került sor.
Az első rajtkockából Da Costa indulhatott, mivel a megszakításkor még ő autózott az élen. Rowlandnek azonban nem tartott sokáig, hogy ismét az élre álljon, ám hamar elkezdték vizsgálni a sportfelügyelők, mert felvetődött annak a lehetősége, hogy túl sok energiát használt fel. Végül Rowlandnek nem kegyelmeztek, és bokszutcaáthajtásos büntetést róttak ki rá.
Az új-zélandi le is töltötte büntetését a következő körben, amivel visszaesett a 12. helyre, az élre pedig Mitch Evans állt, aki korábban Da Costát és Cassidyt is maga mögé utasította. A hajrában hatalmas csata alakult ki az élmezőnyben, ami viszont igen nagy balesethez vezetett – ebből Wehrlein jött ki legrosszabbul, aki nagyot bukott, és autójával fejre is állt.
Ez újabb félbeszakítást eredményezett, ám a verseny ezúttal repülőrajttal folytatódhatott; Evans indulhatott Da Costa és Taylor Barnard előtt, az újraindítást követően három köre maradt a mezőnynek. Evans megtartotta az első helyet a startnál, ahogyan mögötte sem történt változás a sorrendet illetően.
Ez a leintésre is igaz volt, Evans ért célba elsőként, vagyis Jaguar-győzelmet hozott a szezonnyitó Brazíliában. A dobogóra Da Costa és Barnard állhatott fel, pontot szerzett továbbá Sam Bird, Edoardo Mortara, Norman Nato, Ncyk De Vries, Sébastien Buemi, Dan Ticktum és Jean-Éric Vergne.
Folytatás január 11-én Mexikóvárosban!
FORMULA–E
BRAZÍLIA, VERSENY
1. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar)
2. António Félix da Costa (portugál, Porsche)
3. Taylor Barnard (brit, McLaren)
4. Sam Bird (brit, McLaren)
5. Edoardo Mortara (svájci, Mahindra)
A világbajnokság élmezőnye 1 verseny után: 1. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 25 pont, 2. António Félix da Costa (portugál, Porsche), 3. Taylor Barnard (brit, McLaren) 15, 4. Taylor Barnard (brit, McLaren) 12, 5. Edoardo Mortara (svájci, Mahindra) 10, 6. Norman Nato (francia, Nissan) 9, 7. Ncyk de Vries (holland, Mahindra) 6