A volt holland válogatott labdarúgó, Marc Overmars holland újságíróknak elmondta, ezúttal tényleg befejezi az aktív játékot. Overmars, aki korábban játszott az Ajaxban, az Arsenalban és a Barcelonában is, az utóbbi időben a holland másodosztályban (Jupiler League) szereplő Go Ahead Eagles együttesét erősítette.
31 évesen egyszer már bejelentette visszavonulását, ellenben előző nyáron, a Jaap Stam tiszteletére rendezett gálameccs után mégis úgy határozott, megpróbálkozik ismét a profi focival.
Overmars a mostani bejelentése után már kizárólag az Eagles vezetésében fog szerepet vállalni. A köztes három évben is már a klubnál dolgozott, mint technikai igazgató.
Overmars a mostani bejelentése után már kizárólag az Eagles vezetésében fog szerepet vállalni. A köztes három évben is már a klubnál dolgozott, mint technikai igazgató.
Legfrissebb hírek

Belgium: Scott Parker az FC Bruges új vezetőedzője
Minden más foci
2022.12.31. 20:56
Ezek is érdekelhetik