Tunézia három lőtt góllal egy félidő alatt elintézte Dél-Afrikát

Vágólapra másolva!
2008.01.27. 22:30
Az Afrikai Nemzetek Kupáján a csoportkör második fordulójában a D csoportban Tunézia biztosan, két góllal verte Dél-Afrikát. A győztes csapat korán vezetést szerzett, majd fél órával később már a mérkőzést is eldöntötte két újabb góljával. A vesztes csapat előtt adódtak lehetőségek, de a szépítő találatért is keményen meg kellett dolgozniuk.
Az első félidőben Dél-Afrikai nem tudott méltó partnere lenni ellenfelének, a másodikban Tunézia pedig már nem akart
Reuters
Az első félidőben Dél-Afrikai nem tudott méltó partnere lenni ellenfelének, a másodikban Tunézia pedig már nem akart
Az első félidőben Dél-Afrikai nem tudott méltó partnere lenni ellenfelének, a másodikban Tunézia pedig már nem akart
Reuters
Az első félidőben Dél-Afrikai nem tudott méltó partnere lenni ellenfelének, a másodikban Tunézia pedig már nem akart

Az első fordulóban mindkét együttes döntetlennel mutatkozott be a kontinenstornán, Tunézia Szenegál, Dél-Afrika Angola ellen ikszelt.

Gyors góllal indult a találkozó: az üresen felejtett Dos Santos hét méterről, védhetetlenül fejelt egy jobboldali beadást az ellenfél kapujába.

A gól előtt egy sistergő dél-afrikai lövés zúgott el a tunéziai kapu jobb felső sarka mellett, így 1-0 helyett tulajdonképpen 0-1-ről kezdhették a mérkőzést.

A folytatásban is Tunézia akarata érvényesült, a második gólban az egymaga merő élet- és gólveszély, Dos Santos döntő érdemeket vállalt.

A jobbösszekötő helyéről pazar lövést küldött a kapu jobb oldala felé a honosított játékos, ám a labda a kapufa tövén csattant. Így viszont az szinte merőlegesen jött vissza a mezőnybe, éppen a támadást középen kísérő Ben Saadát találta meg, aki gondolkodás nélkül az üres árválkodó kapuba lőtt. A hazai védelem igen későn reagált, igaz, mindez másodpercek alatt játszódott le.

Két perccel később aztán már el is dőlt a találkozó: Dos Santos egy kapitális dél-afrikai védelmi hibát kihasználva került ziccerbe - amúgy méteres lesen állva csapott le egy figyelmetlenül hazaadott labdára -, majd a kapust kicselezve talált az ellenfél hálójába.

A 36. percben Dél-Afrika egy szabadrúgás utáni fejessel veszélyeztetett, ám a labda a kapufán halt el.

A második félidőben egy teljesen más mentalitású dél-afrikai csapat lépett pályára, mint amelyiket az elsőben láthattunk. Bár védelme továbbra sem állt feladata magaslatán, támadásban jóval többet nyújtott, mint az első felvonásban.

Igaz, szemmel láthatóan a biztos győztes Tunézia is visszavett a tempóból. Ennek ellenére az első nagyobb helyzet előttük adódott, de a hosszún abszolút üresben érkező Dos Santos bevetődve nem tudta két lépésről a hálóba pofozni a labdát, lehetőséget adva a dél-afrikai védelemnek a felszabadításra.

Nagy erőket mozgósított a folytatásban legalább a szépítő találat megszerzéséért Dél-Afrika. A 75. percben veszélyes lövést láthattunk Pienaartól, de a támadó tizenhét méterről ellőtt labdája fél méterrel elkerülte a tunéziai kapu jobb felső sarkát.

A hajrában az első mérkőzésen gólt szerző, ezúttal csereként beálló Van Heerden egy középen több játékoson átvergődő labdát vágott tíz méterről a kapu fölé.

A 87. percben aztán mégis összejött a szépítés: Pienaar középen nagyszerűen fordult le emberéről, majd lőtt gyatrán kapura, ám a labda így lett jó a pont bemozduló Mphelának, aki a leshatárról indulva a tunéziai kapuba spiccelt.

A harmadik fordulót Tunézia az első helyen várhatja négy ponttal és 5-3-s gólkülönbséggel, Dél-Afrika viszont a negyedik helyre csúszott, egy ponttal és 2-4-s gólkülönbséggel.

A záró körben a két négypontos csapat, Tunézia és Angola mérkőzik meg egymással, míg a két egypontos, Dél-Afrika és Szenegál is egymás ellen léphet pályára.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ:

D CSOPORT:
Tunézia – Dél-Afrika 3-1 (Dos Santos 7., 33., Ben Saada 31., ill. Mphela 87.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik