Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.11.20. 19:59
Benini gólöröm egy korábbi selejtezőn (Fotó: AFP)
Benin labdarúgó-válogatottja hétfőn 0–0-s döntetlent ért el Líbiában, ezzel – a hazai csapatot megelőzve – kiharcolta a részvételi lehetőséget a jövő évi Afrikai Nemzetek Kupáján. Azonban ünnepelni csak hazatérve tudtak a beniniek, Líbiából valósággal menekülniük kellett.

A közösségi médiába feltöltött videók tanúsága szerint a lefújás után többek között vizespalackokkal dobálták meg az öltözőbe tartó (inkább menekülő) benini játékosokat a tripoli stadionban, de a megpróbáltatások nem értek véget itt: a vendégek delegációja órákig nem jutott ki az öltözőből, és amikor mégis elindult a busz felé, jött az erőszak újabb felvonása.

„A mérkőzés előtti viszontagságokra, hogy például nem kaptunk labdát az edzéshez, és a meccs alatti, lelátói gyűlölködésre, a hazai futballisták folyamatos, sportszerűtlen nyomásgyakorlására a játékvezető irányába többé-kevésbé fel voltunk készülve, de arra nem, ami utána jött – elevenítette fel a történteket Gernot Rohr, a beniniek német-francia szövetségi kapitánya az Afrik-Foot riporterének. – Már a busz felé tartva kaptunk ütlegeket a biztonságiaktól, sőt a líbiai cserejátékosoktól is, aztán néhány rendőr, nem tudom, ugyanazok-e, felszálltak a buszra. Nagyon agresszíven viselkedtek. Elöl ültem, úgymond a kezük ügyében, jutott is egy gumibotos csapás a karomra, kapusedzőnk, Enrico Pionetti pedig a fejére kapott egy hatalmasat. Néhány percig tartott az egész, de mondhatom, nagyon hosszúnak tűnt. Négyen sérültek meg a rendőrök támadásában, akiknek, hangsúlyozom, a biztonságunkra kellett volna ügyelniük. Botrány.”

A küldöttség végül a benini kormány által küldött repülőgéppel tért haza, hogy aztán Cotonou repülőterén már valóban kezdődhessen az ünnep.

Rohr emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban a kameruni, a ruandai és a nigériai válogatottat is botrányos körülmények várták Líbiában, ezért mindenképpen várja az afrikai szövetség vizsgálatát – még ha a hétfői meccsre kirendelt szudáni ellenőr „nem is zavart sok vizet”.

„Nem normális, hogy válogatott mérkőzést kelljen játszani egy olyan országban, ahol nincs biztonság – folytatta a benini szövetségi kapitány. – Ok nélkül támadtak ránk, semmi olyat sem tettünk, amit provokációként értelmezhettek volna. Szükséges az afrikai szövetség reakciója, mert ha semmi sem történik, a következő vendégek ugyanezt fogják ott átélni. Csak egy futballmeccset akartunk lejátszani, és ez lett a vége.”

 

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Uganda legyőzésével menetel a történelmi kijutás felé Mozambik válogatottja

Foci vb 2026
2025.03.20. 16:18

Teljes az Afrika-kupa mezőnye, Egyiptom és Tunézia tovább javította rekordját

Minden más foci
2024.11.19. 21:15

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség Nigériának adta az elmaradt líbiai mérkőzést

Minden más foci
2024.10.26. 16:56

Elhalasztották a nigériai futballválogatott líbiai mérkőzését

Minden más foci
2024.10.14. 20:32

Lélektani hadviselés? Fél napnál is hosszabb időre bezárták a nigériai futballválogatottat egy elhagyatott líbiai repülőtérre

Minden más foci
2024.10.14. 13:15

Nyárról télre helyezték át a 2025-ös labdarúgó Afrika-kupát

Minden más foci
2024.06.24. 12:41

Elefántcsontpart: nyerges vontatón parádéztak az ANK-győztes válogatott tagjai – videó

Minden más foci
2024.02.13. 10:35

Nullás gólkülönbséggel Elefántcsontpart nyerte meg az Afrika-kupát

Minden más foci
2024.02.11. 23:27
Ezek is érdekelhetik