Megvan David Beckham első találata a kaliforniaiak színeiben

Vágólapra másolva!
2007.08.16. 09:03
Kétgólos győzelmet aratott a Los Angeles Galaxy labdarúgócsapata a D. C. United ellen a Szuperliga elődöntőjében. A találkozón a 27. percben gólt szerzett a Real Madridtól nyáron igazolt David Beckham, majd az angol válogatott középpályás passzából Landon Donovan állította be a 2-0-s végeredményt.
Jogos az öröm, Beckham megszerezte első találatát
Reuters
Jogos az öröm, Beckham megszerezte első találatát
Jogos az öröm, Beckham megszerezte első találatát
Reuters
Jogos az öröm, Beckham megszerezte első találatát

A várakozásoknak megfelelően a kezdőcsapatban kapott lehetőséget (most először) David Beckham a D. C. United elleni találkozón. A több mint 17000 néző előtt lejátszott mérkőzésen aztán a középpályás bizonyította klasszisát, vagy legalább is azt, hogy ezen a szinten még képes kiemelkedő teljesítményt nyújtani.

Beckham a The Home Depot Centerben lebonyolított összecsapáson előbb gólt lőtt, majd gólpaszt adott csapattársának, Landon Donoovannak, elévülhetetlen érdemeket szerezve ezzel csapata 2-0-s győzelmében.

Az angol válogatott játékos nagy jelenete a 27. percben érkezett el, ekkor egy már-már védjegyének számító, kitűnő szabadrúgásból vette be a fővárosiak kapuját. Ez volt Beckham első találata tétmeccsen amióta Amerikába igazolt.

Az égiek is Becks és a Galaxy sikerét akarták, hisz Jaime Moreno negyedórával a bekapott gól előtt majdnem a Unitednek szerezte meg a vezetést. a vendégek játékosa a félpályáról próbált gólt szerezni, ám az idejében kapcsoló Joe Cannon kapus még visszaért kapujába, és az utolsó pillanatban szögletre ütötte a labdát.

A szünetben még reménykedhetett a fordításban a fővárosi csapat, ám alig két perccel a második felvonás megkezdését követően már kettővel vezetett a Galaxy. Beckham most gólpasszal vétette észre magát, remek ütemű kiugratását Donovan lőtte Troy Perkins kapujába, kialakítva ezzel a 2-0-s végeredményt.

A bokasérüléséből felépülő Beckhamet nem sokkal később lecserélték, a 63. percben Peter Vagenas érkezett a helyére.

A Galaxy augusztus 29-én a Pachuca ellen küzdhet meg a Szuprliga döntőjében.

SZUPERLIGA

Los Angeles Galaxy-D.C. United 2-0 (1-0)
Helyszín: The Home Depot Center
D.C. United: Troy Perkins, Bobby Boswell (Guy-Roland Kpene 66), Devon McTavish, Bryan Namoff, Greg Vanney (Christian Gomez 46), Fred (Justin Moose 86), Brian Carroll, Ben Olsen, Joshua Gros, Jaime Moreno, Luciano Emilio.
Los Angeles Galaxy: Joe Cannon, Chris Klein, Ty Harden, Abel Xavier, Mike Randolph, Landon Donovan, David Beckham (Peter Vagenas 63), Kevin Harmse, Kyle Martino (Cobi Jones 71), Edson Buddle (Gavin Glinton 76), Carlos Pavon.
Gólszerzők: David Beckham 27, Landon Donovan 47.

VIDEÓ – BECKHAM ELSŐ GÓLJA A LOS ANGELES GALAXY SZÍNEIBEN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik