Marco Reus az Egyesült Államokban folytatja futballkarrierjét

Vágólapra másolva!
2024.08.15. 19:44
Los Angelesben folytatja a dortmundot elhagyó Reus (Fotó: Getty Images)
A Borussia Dortmund után az Egyesült Államokban, a Los Angeles Galaxy csapatában folytatja labdarúgó-pályafutását a 48-szoros német válogatott Marco Reus.

A észak-amerikai profiligában (MLS) érdekelt klub csütörtöki bejelentése szerint két és fél éves szerződést írtak alá a 35 éves támadó középpályással, aki a Bundesligában eltöltött 12 év után a szezon végén hagyta el a Dortmundot, és szabadügynökként csatlakozott az amerikai csapathoz. Utolsó meccse a német együttesben a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-döntő volt júniusban.     

Reusot Németországban kétszer választották meg az év labdarúgójának. A Borussia színeiben 429 meccsen 170 gólt szerzett, és öt éven át, 2023-ig volt csapatkapitánya a Dortmundnak, amellyel két Német Kupát nyert. A német válogatottban 48 fellépésén 15-ször volt eredményes.

„Az életem több mint felét ennél a klubnál töltöttem, hihetetlen hálás és büszke vagyok ezért az időszakért” – nyilatkozta nemrég Reus, akit karrierje során többször is sérülések gátoltak a legnagyobb sikerek elérésében, így például kimaradt a 2014-ben világbajnok német válogatottból  is.

 

Legfrissebb hírek

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:00

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

„Megsebzett minket” – A Juve mestere a bírót kritizálta a Dortmund elleni 4–4 után

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 07:55

Nyolcgólos mérkőzéssel nyitotta BL-idényét a Juventus és a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:49

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
2025.09.13. 17:56

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik