DVTK: lesznek szurkolók!

Vágólapra másolva!
2009.08.05. 23:46
Címkék

Kuszának tűnhet: az MLSZ illetékesei bezárták a diósgyőri stadiont, mégis lesznek nézők a vasárnapi, nagy érdeklődéssel várt DVTK–Újpest összecsapáson. Pedig a lilák lassan hozzászoknak a csendes meccsekhez, hiszen a Megyeri úton a Kecskemét ellen is zárt kapuk mögött játszottak, és még vár rájuk hasonló élmény.

A diósgyőrieket kétszer büntették: először az előző bajnokságban, éppen az Újpesten tanúsított rasszista magatartás miatt kaptak felfüggesztett büntetést, és mert elmarasztalták őket a nyitó fordulóban, a DVSC ellen történtek miatt is (Romániát szidták a drukkerek), az MLSZ fegyelmi bizottsága visszaesőnek minősítette a klubot, és bezárta a stadiont.

De hiszen most megy oda az Újpest – jajdultak fel sokan: két hangos tábor, remek légkörű meccs lehetne…

Lesz is. A büntetés ellenére.

Mert nem lép automatikusan életbe. A Videoton hasonló szankcióban részesült, és a fehérváriak jelezték: nem fellebbeznek, így a döntés azonnal jogerőre emelkedett. A klub – épp a DVTK ellen – le is töltötte büntetését.

Ám a DVTK még fellebbezhet, bár egyelőre nem tette, ezért az ítélet csak a kézhezvételtől számított 15 munkanap után emelkedik jogerőre. Magyarán: ha a DVTK máris tiltakozott volna a döntés ellen, és csütörtökön a fellebbviteli bizottság helybenhagyja a fegyelmi döntést, azonnal jogerőre emelkedik, és zárt kapus az újpesti vendégjáték.

Úgy tehetett szert a DVTK bevételre több ezer eladott jegy után, hogy nem csinált semmit a döntés után. Majd letölti a büntetését a 15 nap letelte és az Újpest elleni mérkőzés után.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
5 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
5 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
5 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
6 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
6 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
7 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
8 órája
Ezek is érdekelhetik