Bezárult a kincsesláda

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2009.08.05. 23:46
Címkék
Hétfőn nyolcadik, ha minden igaz, utolsó nyári átigazolását hajtotta végre a Real Madrid, amely Xabi Alonso szerződtetésével együtt több mint 250 millió eurót költött új játékosokra. Az elmúlt tíz idényben a játékospiacon kis híján egymilliárd eurót elköltő királyi gárdának már „csak” annyi dolga maradt, hogy ütőképes csapatot kovácsoljon a nagy nevekből, továbbá eladja a létszám felettivé vált játékosokat.

Xabi Alonso szerződtetésével lezárult a Real Madrid példátlan nyári költekezése. A 27 éves középpályás 30 millió euróért (más források szerint ugyanennyi fontért) váltott klubot, és szerdán sikerrel vette az ilyenkor szokásos orvosi teszteket. Sőt délután már együtt edzett új csapattársaival, és elkíséri őket a tengerentúlra is, ahol a Real a Torontóval és a Washington DC Uniteddel játszik. Az angol Telegraph azzal is hangsúlyozta Alonso fontosságát, hogy az elmúlt két idény bajnokijait tekintve a Liverpool 67 százalékos győzelmi mutatóval büszkélkedett, ha a spanyol játszott, míg hiányzása esetén 47 százalékra csökkent az arány. Valószínűleg a madridiak ezt is mérlegelték, amikor a szerződtetéséről döntöttek.

Az újabb galaktikus érát építő Florentino Pérez klubelnök a spanyol játékos előtt hét labdarúgóval erősített (Cristiano Ronaldo, Kaká, Raúl Albiol, Álvaro Arbeloa, Karim Benzema, Esteban Granero, Álvaro Negredo), és a középső középpályás átigazolásával úgy tűnik, összeállt a 252 millió eurós madridi kirakós (Ezequiel Garay kölcsönből tért vissza).

„Alonso szerződtetése megérte a harcot, hiszen fontos része terveinknek. Kijelenthetem, ő volt az utolsó érkező ezen a nyáron – szögezte le Jorge Valdano technikai igazgató. – A felkészülés kezdete előtt Manuel Pellegrini vezetőedző jelezte, a védelem, valamint a középpálya megerősítésre szorul. Mi ezennel eleget tettünk a kérésének. Florentino Pérez nem a levegőbe beszélt, amikor kijelentette, nagyot szeretne alkotni az átigazolási piacon. Az elnök úr tartotta a szavát, nem hiszem, hogy ezután bármelyik szurkolónak is hiányérzete lenne.”

A klubvezetőnek valószínűleg igaza van, a drukkerek többsége maradéktalanul elégedett lehet annak ellenére, hogy a főbb kiszemeltek közé sorolt Franck Ribéry és David Villa megszerzése végül nem sikerült. A következő lépés a keret szűkítése lesz, mivel az Eb-győztes futballista érkezésével már 29 labdarúgó szerepel a felnőttcsapatban.

„Továbbra is csapatot keresünk néhány játékosunk számára – mondta Valdano. – A liga szabályzata szerint csak huszonöten szerepelhetnek a keretben, és a kérdéses futballisták tisztában vannak vele, hogy nem számítunk rájuk.”

A klub Daniel Parejo, Gabriel Heinze, Javi García, Javier Saviola eladásából körülbelül 16 és fél millió euróra tett szert. A további távozók a Milanba tartó Klaas-Jan Huntelaar mellett az Álvaro Negredo, Wesley Sneijder, Arjen Robben, Rafael van der Vaart négyes fogatból kerülhetnek ki.

Legfrissebb hírek

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
17 perce

Harminchét ország 170 sportolóját várják Szombathelyen a tornavilágkupára

Torna
20 perce

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
21 perce

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
36 perce

Ifj. Foltán László marad a kenuválogatott szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
38 perce

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
42 perce

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
51 perce

Golfkurzust indít a győri Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik