Cseh László 200 vegyesen új Európa-rekorddal kezdett Rómában

Vágólapra másolva!
2009.07.29. 11:22
A NEMZETI SPORT jelenti RómábólÖt magyar versenyző volt érdekelt szerda délelőtt a római vizes világbajnokság úszófutamain. A legnagyobb várakozás természetesen Cseh László bemutatkozását előzte meg, és az olimpiai ezüstérmes nem okozott csalódást, új Európa-rekordot úszott futamában, és a legjobb eredménnyel jutott a 16 közé. Hosszú Katinka a 200 méteres pillangó előfutamaiban is hozta remek római formáját, új országos csúccsal, harmadik idővel jutott tovább az elődöntőbe.
Cseh László Európa-csúccsal kezdett 200 vegyesen
Fotó: Action Images
Cseh László Európa-csúccsal kezdett 200 vegyesen
Cseh László Európa-csúccsal kezdett 200 vegyesen
Fotó: Action Images
Cseh László Európa-csúccsal kezdett 200 vegyesen

REAKCIÓ

Cseh László: – Szoknom kell még ezt a dresszt, egészen más érzés ebben úszni. Voltak hibáim, pillangón úgy gondoltam, előrébb lehetnék, aztán a csuklóm „kifordult", aikor hátról mellre fordultam, táv közben „raktam" vissza. Úgy érzem, maradt még bennem, de ne vonjunk le messzemenő következtetéseket az előfutamokból, talán csak annyit, hogy ott leszek az élen később is. Sokat jelentett, hogy a barátnőm és az édesanyám a lelátón szurkolt, s remélem, otthon édesapámnak is sikerült örömöt szereznem időeredményemmel – mondta Cseh a Nemzeti Sportnak.
Kis Gergő: – Nem szeretnék semmit sem mondani ma estére vonatkozóan, hiszen az első napon délelőtt országos csúcsot úsztam 400 méter gyorson, azt meg akartam javítani az esti döntőben, de nem sikerült. Az egyéni csúcs itt is megvan, de most hagyjuk az esélylatolgatást. Pihenni szeretnék egy nagyot délután, aztán meglátjuk, mit hoz az este – értékelt Kis Gergő.
A magyarok közül elsőként Povázsai Zoltán ugrott vízbe, 50.73 másodperces idejével nem jutott be a tizenhatos középdöntőbe a férfi 100 méteres gyorsúszás rendkívül erős mezőnyében. Povázsai eredménye a 76. helyre volt elegendő.

Ebben a számban a legjobb időt az amerikai David Walters (47.59) úszta, a francia Alain Bernard (47.80) a negyedik legjobb eredménnyel jutott a középdöntőbe.

200 méteres női pillangón Hosszú Katinka hatalmasat úszva megdöntötte az országos rekordot, ideje 2:06.21, a harmadik legjobb idővel lépett tovább. A régi rekordot Kovács Emese tartotta 2:06.71-es idővel, amelyet a 2008-as eindhoveni kontinenstornán ért el. Jakabos Zsuzsanna a 16. idővel jutott az elődöntőbe.

Megdőlt a szám világcsúcsa is, az amerikai Mary Descenza érte el, a kínai Csiao Liu-jang 2008-as, 2:04.18-as világcsúcsát adta át a múltnak. Az új rekord 2:04.14.

Hosszú Katinka a döntő után rögtön Jakabos Zsusanna ideje után érdeklődött. „Zsuzsi bent van a középdöntőben? – kérdezte Hosszú a futama után, majd miután igenlő választ kapott, még mosolygósabban folytatta. – Nagyon jólesett az úszás, de közben kicsit megijedtem, mert éreztem, hogy nem jönnek a többiek, és féltem, nem jutok be a középdöntőbe. Arra gondoltam, hogy menjünk lányok, mert baj lesz, és én mentem is. Hogy van-e még bennem? Inkább megismétlem, amit már mondtam: kifejezetten jólesett az úszás.”

Majd jött a várva várt férfi 200 méter vegyes előfutama. Cseh László 1:56.34-es időeredménnyel, Európa-csúccsal kezdett első római „éles bevetése” alkalmából, s ezzel a legjobb idővel jutott a legjobb 16 közé. Ugyanebben a futamban Kis Gergő 1:58.48-cal a harmadik helyen csapott célba, Kis Gergő ideje a hetedik legjobb idő.

Érdekesség, hogy a két magyar úszóé volt a legjobb gyorsrészidő, Kis Gergőé 27.77, Cseh Lászlóé 27.85. A nagy riválisnak tartott amerikai Ryan Lochte csupán ötödik idővel jutott tovább, ám a gyors utolsó negyedére teljesen kiengedett.

A női 50 méteres hátúszás selejtezőjében a legjobb időt Alekszandra Geraszimenja (27.65) úszta, a fehérorosz sportolónő négy századra közelítette meg a most a második legjobb eredményt elérő német Daniela Samulski világcsúcsát.

KISS LÁSZLÓ NEM KÉR AZ ELLENSÉGES HANGOKBÓL

Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya elégedett a római vizes vb eddigi magyar úszóeredményeivel, ugyanakkor nem örül a hazai „varjúkárogásnak”. A szakvezető a szerdai versenynapon, az úszóviadalok félideje előtt azt mondta, soha rosszabb rajtot nem kíván magának.

„Igen jól kezdtünk, hiszen már most hét országos csúcsnál, két Európa-rekordnál és két korosztályos magyar csúcsnál tartunk. Legutóbb Mutina Ági remekelt, s jutott be 200 gyorson a szerdai döntőbe Verrasztó Evelynnel egyetemben, aki szintén dicséretesen teljesített. Hosszú Katinka Európa-csúcsai és vb-bronzérme 200 vegyesen önmagáért beszél, és még jobbat várok tőle 400 vegyesen. Gyurta Dani 50 mellen, de még inkább 100-on produkált országos csúcsa felettébb biztató fő száma, a 200 mell előtt. Cseh Laci esetében viszont vis majorról beszélhetünk, mert nem terveztük be a gyomorbetegségét. Most azért már úgy néz ki, rendben van, meglátjuk, mire lesz képes a két vegyesszámában” – nyilatkozott kapitány.

A kérdésre, hogy mi nem tetszett-tetszik neki, s kikívánkozik belőle, Kiss László ezt válaszolta.

„A hazulról érkező varjúkárogásokkal van bajom, a sportágunkat nem ismerőkkel, a sportágellenesekkel, akik azt susogják, hogy korábban Kovács Ágiból, most Hosszú Katinkából az amerikaiak csináltak nagy úszót. Mintha a magyar edzők nem értenék a dolgukat. Hát ezt kikérem magunknak! Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Ági példának okáért csak itthon úszott csúcsokat, a tengerentúlon sosem. Hosszú sem Amerikában lett most egyszerre sztár, még kiutazása előtt volt Európa-bajnoki ezüstérmes 400 vegyesen. A magyar edzők tudása is megvan, úgyhogy nem kérünk az ellenséges hangokból!”
MTI


VIZES VB (RÓMA) – ÚSZÁS

NŐI 200 M PILLANGÓ – ELŐFUTAMOK
1. Mary Descenza amerikai 2:04.14 – világcsúcs
2. Jessicah Schipper ausztrál 2:05.50
3. Hosszú Katinka magyar 2:06.21 – országos csúcs
…16. Jakabos Zsuzsanna magyar 2:08.63

NŐI 50 M HÁT – ELŐFUTAMOK
1. Alekszandra Geraszimenja fehérorosz 27.65
2. Daniela Samulski német 27.70
2. Anasztaszja Zujeva orosz 27.70

FÉRFI 100 M GYORS – ELŐFUTAMOK
1. David Walters amerikai 47.59
2. Stefan Nystrand svéd 47.66
3. Lyndon Ferns dél-afrikai 47.79
4. Alain Bernard francia 47.80
…76. Povázsai Zoltán magyar 50.73

FÉRFI 200 M VEGYES, ELŐFUTAMOK
1. Cseh László magyar 1:56.34 – Európa-csúcs
2. Eric Shanteau amerikai 1:57.65
3. Leith Brodie ausztrál 1:57.66
…7. Kis Gergő magyar 1:58.48
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik