Létrejött az álomfinálé

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2009.07.24. 23:57
Címkék

Rövid időn belül másodszor játszik döntőt nagy tornán az Egyesült Államok: a júniusi Konföderációs Kupán ezüstérmes „nagyok” után a fiatalokra épülő Arany-kupa-csapat is az első helyért száll harcba, miután Észak- és Közép-Amerika, valamint a Karibi-térség bajnokságának elődöntőjében 2–0-ra legyőzte Hondurast. A házigazdák ellenfele a CONCACAF-zóna másik nagyágyúja, Mexikó lesz.

A legutóbbi két Arany-kupát megnyerő amerikaiak több mint másfél hónap alatt harmadszor találkoztak Hondurasszal, és harmadszor is megverték. Fiatal csapatuk erejét mutatja, hogy a fejjel vezetést szerző Clarence Goodson a hatodik játékosuk, aki ezen a tornán szerzi első gólját a válogatottban. Hondurasnak is voltak lehetőségei, öt perccel a vége előtt kiadós tűzijátékot rendezett a hazai kapu előtt, de a gól elmaradt – nem úgy a másik oldalon, ahol a vezetést is előkészítő Stuart Holden passzából Kenny Cooper megadta a kegyelemdöfést.

A másik mérkőzésen a hajrára maradtak a gólok, noha korábban Mexikónak még büntetőből is lehetősége lett volna megszerezni a vezetést. A lefújás előtti gyors gólváltás következtében végül a tizenegyespárbajig húzódott a döntés, amelynek során Froylan Ledezma, a Costa Rica-iak korábbi megmentője rosszul lőtt, Guillermo Ochoa védett, ami döntőnek bizonyult: Mexikó jutott tovább.

Érdekesség, hogy a két finalista augusztusban világbajnoki selejtezőn is megmérkőzik egymással.

Legfrissebb hírek

Nagykanizsán és Prágában játszanak októberben a magyarok a női kézi Eurokupában

Kézilabda
42 perce

Strandröplabda ob: a döntőre újra összeáll a Hajós, Stréli kettős

Röplabda
1 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksi FC: Ádám Martin felépült sérüléséből

Labdarúgó NB I
1 órája

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda: nem kell Isztambulba utaznia a Balatonfürednek

Kézilabda
1 órája

Megvan a megállapodás, Cipruson folytathatja a magyar válogatott játékos – NS-infó

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik