A lábtörés már a múlté

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2009.07.13. 00:54
Címkék
A súlyos sérüléséből felépülő, a Shamrock Rovers elleni hét végi edzőmérkőzésen a Newcastle United első csapatában bemutatkozó Kádár Tamás azon dolgozik, hogy az augusztusban kezdődő idényben minél többször játszhasson a másodosztályú együttesben.

Az előző szezon finoman fogal mazva sem alakult jól a Newcastle és az angol klubnál szereplő Kádár Tamás számára. Az együttes több edzőváltást követően az utolsó fordulóig harcban volt a bennmaradásért, végül mégis kiesett a másodosztályba. Mike Ashley tulajdonos szabadulna a klubtól, amely jelentős problémákkal nézhet szembe a Championshipben is: a drasztikus bevételcsökkenés ellenére a játékosok bére csillagászati összegeket emészthet fel, mert nincs olyan záradék a szerződésükben, amely osztályváltás esetén fizetéscsökkentést írna elő.

A magyar hátvéd szempontjából nemcsak a kiesés, hanem egy sérülés is „belerondított” a képbe. A 19 éves játékost több alkalommal is nevezték az első csapat meccseire – igaz, lehetőséget nem kapott –, aztán egy tartalékbajnokin eltört a lába, ami miatt hosszas kihagyásra kényszerült. Mostanra azonban teljesen felépült, és a Shamrock Rovers elleni 3–0-s győzelem során bemutatkozhatott a Newcastle-ban.

„Kezdőként kaptam lehetőséget, és a többiekhez hasonlóan egy félidőt játszottam a Shamrock elleni edzőmeccsen – mondta lapunknak a volt zalaegerszegi futballista. – A találkozót megelőzően már egy hete Írországban készültünk, a sok futás és erőnléti edzés miatt éreztem is kicsit a lábamat, de jó erőállapotban voltam, és szerintem nem ment rosszul a játék. Hatalmas bizonyítási vágy dolgozott bennem, mert január óta nem léptem pályára.”

A magyar játékos télen becsúszva próbált menteni egy támadó elől, amikor megsérült. Mára szerencsére teljesen felépült, és állítása szerint a szerencsétlen eset nem tette óvatosabbá.

„Körülbelül két hónapja álltam edzésbe, és egyáltalán nem érzek már fájdalmat. Nagyjából az előző idény végére épültem fel, és a nyári szünet alatt sem lazsáltam, mivel pontos edzéstervvel küldtek haza Magyarországra. Persze jó volt visszatérni Angliába, hogy együtt készüljek a csapattal, mert már nagyon hiányzott a foci. A szurkolók is folyamatosan érdeklődtek az állapotom felől, ami nagyon jó érzéssel töltött el. A pályán nem jut eszembe a sérülésem, egyesek szerint ha azon aggódnék, hogy megint megtörténik, akkor meg is történne. Biztos vagyok benne, ha ugyanolyan helyzetben kellene mentenem, nem haboznék. Úgy érzem, szerencsés helyzetben vagyok, hiszen nagyon jó környezetben készülhetek, és szinte mindenben fejlődtem, amióta itt játszom, legfőképp fizikailag erősödtem meg.”

Az utánpótlás-válogatott futballista a csapatot körülvevő légkörről is beszélt, kifejtve, miért nem ért egyet az angol sajtó elemzésével, amely szerint kaotikusak a viszonyok.

„Természetesen mindenki nagyon maga alatt volt, amikor a csapat kiesett a Premier League-ből, de most próbálunk pozitív szemlélettel készülni, és higgye el, a sztárjátékosaink is így edzenek. Nem érzem rajtuk, hogy feltétlenül el akarnák hagyni az együttest. Ők is bizonyítani akarnak, és azt szeretnék, ha azonnal visszajutnánk az élvonalba. Menedzserünk viszont még nincs, én is csak a sajtóból tájékozódom ez ügyben, jelenleg Chris Houghton irányítja az edzéseket. Ő nagyon sokat segít nekem, hangsúlyozza a pozitívumokat, de kritizálni is szokott, persze nem annyira, hogy elmenjen a kedvem a futballtól. Még három hét van hátra a felkészülésből.

Minden héten játszunk edzőmeccset, és teljes erőbedobással dolgozom azért, hogy minél több szerepet kapjak. Bízom benne, hogy a sérülések elkerülnek, és továbbra is az első csapatban játszhatok.”

Legfrissebb hírek

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
12 perce

Harminchét ország 170 sportolóját várják Szombathelyen a tornavilágkupára

Torna
15 perce

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
16 perce

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
31 perce

Ifj. Foltán László marad a kenuválogatott szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
32 perce

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
37 perce

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
46 perce

Golfkurzust indít a győri Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik