Az a fránya terpesz

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2009.05.17. 01:59
Címkék

Egy érv szólt mellette, kettő ellene.

Berki Krisztián rendszerint magabiztos a viadalokon, jó versenyzőtípus – mindezt adottságai mellett természetesen leginkább annak a sok munkának köszönheti Kovács István tanítványa, amelyet a hétköznapokon elvégez az edzőteremben.

Viszont a legritkább esetben szokott az első helyen végezni a világversenyek selejtezőiben.

„Azokban sokkal jobban izgulok, mindig nagyobbnak érzem a tétet, hiszen akkor dől el, bejutok-e a fináléba” – indokol Berki rendszeresen.

A glasgow-i világkupa-viadal pénteki selejtezőben kevésbé látszott rajta, hogy izgul, s bár nem volt hibátlan a gyakorlata, mégis első helyen kvalifikálta magát a szombati lólengésfináléba.

S hogy mi volt a másik ellene szóló érv?

Két vetélytársa, Louis Smith és Daniel Keatings gyakorlatilag hazai pályán versenyzett Glasgow-ban. A két brit rendre hatalmas küzdelemre készteti Berkit, ám meglehetősen ritkán tudja legyőzni a magyar tornászt.

Most sikerült...

Smith élete egyik legmagasabb pontszámát (15.750) kapta a szombati döntőben, Berki kicsivel ugyan, de elmaradt mögötte (15.525) – az UTE sportolója ezúttal tehát „csak” az ezüstéremig jutott.

S kell-e mondani, hogy a harmadik helyen Keatings végzett?

„A fináléban hibáztam egy kicsit: csakúgy, ahogyan a milánói Európa-bajnokságon, ezúttal is becsúszott egy terpesztés a gyakorlat végén. Talán ezért nem győztem... És Smith szépen tornázott – magyarázta diplomatikusan Berki a viadal után. – Szerettem volna őket hazaipályán megverni, egyiküket sikerült, másikukat nem. Sebaj, két hét múlva, a moszkvai világkupaversenyen még jobb leszek!”

A lólengés fináléjában még egy magyar szerepelt: Hídvégi Vid a nyolcadik helyen jutott be, s bár ott leesett a lóról, mégis javított pozícióján, s a hatodik lett (13.600).

Legfrissebb hírek

Nincs meg Negóék első pontja; Giroud döntött a Monaco elleni ráadásban

Francia labdarúgás
1 perce

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
17 perce

Sallai 79 percet játszott, kiütéses sikerével százszázalékos maradt a Galatasaray

Légiósok
24 perce

Az első fordulóban búcsúzott a US Opentől Marozsán

Tenisz
52 perce

A Paks győzni tudott az MTK otthonában is, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
1 órája

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
1 órája

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
1 órája

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik