A Paks győzni tudott az MTK otthonában is, és a tabella élére ugrott

Vágólapra másolva!
2025.08.24. 21:57
null
Paksi öröm (Fotó: Czinege Melinda)
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Paksi FC 3–2-re győzött az MTK otthonában.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ
MTK Budapest–Paksi FC 2–3 (0–2)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2376 néző. Vezette: Zimmermann
Gólszerző: Átrok (58.), Horváth Artúr (66.), ill. Vécsei (17.), Hahn (28. – 11-esből), Windecker (81. – 11-esből)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Egy héttel a 2–7 után – az MTK Budapestnek nyilvánvalóan az volt a célja vasárnap este, hogy feledtesse az ETO FC elleni súlyos vereséget. Azon nem lehetett csodálkozni, hogy kissé átalakult a kék-fehérek kezdőcsapata, talán az lehetett a legfontosabb, hogy a védelem alapembere Ilija Beriasvili ismét ott lehetett a kezdőcsapatban, és bekerült Átrok Zalán is. A fővárosi csapat még egy szokatlan húzással próbálta megzavarni egykori edzőjét, Bognár Györgyöt: Molnár Rajmund ezúttal a csapatból kikerülő Molnár Ádin pozícióját foglalta el, olyan szőkére hidrogénezte a haját, ahogy a jobbszélső szokta – elsőre sokan azt hitték, Molnár Ádin van a pályán, de nem, ezúttal Molnár Rajmund kapott itt szerepet.

És ő szerezhette volna a mérkőzés első gólját! Marin Jurina fordult le a kezdőkörben a védőjéről, majd gyors kontratámadás végén Molnár Rajmund lövését Kovácsik Ádám bravúrral hárította, érkezett Jurina, aki becsúszva az üres kapuba próbált lőni, de az oldalhálót találta el…

És ahogy ilyenkor lenni szokott: a kihagyott helyzetért könyörtelenül megbüntették a házigazdát. A három belső védő egyike, Vécsei Bálint eredeti pozícióját messze elhagyva érkezett a kapu elé, és habozás nélkül a hálóba lőtt. Talán egy perc telt el a két jelenet között, és mindenki tudja, mennyire nem mindegy: 1–0, vagy 0–1 áll az eredményjelzőn.

 

Bognár István egyenlíthetett volna korábbi csapata ellen, ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást, de néhány centivel a léc fölé lőtt. Ezt követően az élete első NB I-es mérkőzésén bíráskodó Zimmermann Máriót hívta ki egy kis tévézésre a VAR, és a játékvezető a felvételek megszemlélése után büntetőt ítélt. Egyedül Kovácsik Ádám állt mögötte, a paksi kapus is kukucskált, de az arcán úgy látszott, ő is nehezen döntené el, tizenegyest ért-e Marin Jurina kezezése. Hahn Jánost mindenesetre nem zavarta semmi, és kíméletlenül kihasználta a büntetőt. Fél órája sem tartott a mérkőzés, máris kétgólos hátrányban volt a hazai csapat. Ráadásul Balogh Balázs, Böde Dániel, Hinora Kristóf, Szabó János, Tóth Barna vagy Windecker József csak a kispadon ült, szóval nem lehet azt mondani, hogy a létező legerősebb összeállításban állt fel a tolnai együttes, de így is megnyugtatónak tűnő előnyre tett szert a mérkőzés első periódusában. 

A fordulást követően Kovácsik Ádámnak kellett többször védenie, Jurina fejesét követően pedig a szerencse is a vendégek mellett állt, mivel a kapusról kijövő labdával Molnár Rajmund Vécsei szorításában két lépésről a lécet találta telibe. Ugyanakkor ez a lehetőség is mutatta, hogy az MTK Budapest mindent megtesz, hogy mentse a menthetőt. Nem volt meglepő, hogy Átrok Zalán végül betalált a vendégek kapujába. Addigra a hazaiak már jelezték, hármat cserélnek, és a hajszín marad: Molnár Rajmund helyét Molnár Ádin foglalta el, de érkezett Németh Krisztián is, aki csaknem azonnal egyenlített, de a fejese után Kovácsik Ádám védeni tudott. Nyílt lett tehát a mérkőzés, Bognár György is frissített a csapatán, miközben az MTK újabb és újabb akciókat indított. Bognár István volt ekkor igazán elemében, jobbnál jobb indításokkal mozgatta a kék-fehéreket, és az egyik szöktetését követően Horváth Artúr kilőtte a hosszú sarkot – 2–2! 

Ekkor úgy tűnt, a kék-fehérek magukra találtak és meg is nyerhetik a mérkőzést, ám Beriasvili kissé ügyetlen módon telibe találta Böde Dánielt, a beadás után tizenegyeshez jutott a Paks, Windecker József pedig higgadtan értékesítette a büntetőt. Bognár György tehát jól kalkulált, a minőségi cserék végül döntőnek bizonyultak a végén, igaz, Szűcs Patrik lövését a kapufa, Bognár István kísérletét Kovácsik Ádám védte – így az MTK Budapest hiába lépett sokat előre az ETO elleni összecsapáshoz képest, hazai pályán ezúttal is vereséget szenvedett. 2–3

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Paksi FC

5

3

2

15–  9

+6

11

  2. Debreceni VSC

5

3

1

1

10–  7

+3

10

  3. Puskás Akadémia

5

3

2

  9–  9

  0

  9

  4. Ferencváros

4

2

1

1

  9–  4

+5

  7

  5. Újpest FC

5

2

1

2

  9–  6

+3

  7

  6. Kisvárda

4

2

1

1

  5–  7

–2

  7

  7. ETO FC Győr

4

1

3

12–  7

+5

  6

  8. Diósgyőri VTK

5

1

2

2

  9–13

–4

  5

  9. MTK Budapest

5

1

1

3

10–12

–2

  4

10. Nyíregyháza 

5

1

1

3

  7–13

–6

  4

11. Zalaegerszeg

5

4

1

  9–12

–3

  4

12. Kazincbarcika

4

1

3

  4–  9

–5

  1

 

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
21 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
21 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
23 órája

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 15:53

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47
Ezek is érdekelhetik