LABDARÚGÓ NB II
5. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 3–1 (2–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Bozsik Aréna, 4967 néző. Vezette: Káprály Mihály (Tóth II Vencel, Buzás Balázs)
HONVÉD: Tujvel – Kállai K. (Szabó Á., 69.), Szabó A., Csontos D., Baki, Hangya – Somogyi Á. (Pekár I., 69.), Szamosi Á. (Kovács E., 80.) – Zuigeber (Sigér Á., 75.), Pinte (Kántor K., 75.), Medgyes Z. Vezetőedző: Feczkó Tamás
CSÁKVÁR: Lehoczki – Szalai P. (Radics, szünetben), Pál B., Umathum, Helembai – Farkas A., Magyar Zs. (Szakály D., 75.), Mondovics (Somfalvi, 64.) – Haragos, Bányai (Simon A., 64.), Ominger B. (Szabó B., 80.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Szamosi Á. (1–0) a 4., Medgyes Z. (2–0) a 44., Szamosi Á. (3–0) a 60., Simon A. (3–1) a 70. percben
Kiállítva: Helembai a 88., Somfalvi a 90+2. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás: – Az első félidőben nem azt játszottuk, amit kellett volt, ekkor Tomás Tujvel volt a mezőny legjobbja. Szerencsére jó ütemben rúgtuk a gólokat, és ezúttal jó százalékban használtuk ki a helyzeteinket. Jó focit játszó Csákvárt győztünk le.
Tóth Balázs: – Jó meccset játszottunk a Honvéddal. Erre számítottam, itt is, ott is voltak helyzetek. Az elején gyermeteg hibát követtünk el, de visszajöttünk a meccsbe, ám hiába volt több ziccerünk, nem tudtunk egyenlíteni. Vissza kell nézni a második gólt, nem akarok elhamarkodottan semmit sem mondani. Örülünk, hogy részese lehettünk egy ilyen rangadónak. Van még tanulnivalónk, attól függetlenül, hogy helytálltunk.
VIDEOTON FC FEHÉRVÁR–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 2–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3281 néző. Vezette: Karakó Ferenc (Georgiou Theodoros, Király Zsolt)
VIDEOTON: Nagy G. – Kojnok (Kovács K., 86.), Murka, Spandler, Horváth T. – Kocsis G., Bedi, Ominger, Varga R. (Kovács B., 86.) – Bertók (Virágh, 71.), Kálnoki-Kis Zs. (Dékei, 66.). Vezetőedző: Boér Gábor
BÉKÉSCSABA: Póser – Kuzma (Kristóf, 62.), Csató M., Albert I., Mikló – Harsányi I., Viczián (Pelles, 81.), Zsolnai (Sármány, 72.), Nagy G. (Hodonicki, 62.) – Borsos, Ésik (Balla K., 62.). Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Varga R. (11-esből, 1–0) a 29., Dékei (2–0) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor: – Ezúttal sem működött úgy a játékunk, ahogyan szerettük volna, de az egységesség és az akarás rendben volt, örülünk, hogy végre nyertünk.
Csató Sándor: – Nem ezt terveztük, kevesek voltunk a pontszerzéshez, a második fehérvári gól gyakorlatilag lezárta a mérkőzést.
BUDAFOKI MTE–KECSKEMÉTI TE 2–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, BMTE Sporttelep, 600 néző. Vezette: Molnár Attila (Vad Anita, Halmai Kristóf)
BMTE: Hársfalvi – Selyem, Fekete M., Jagodics M., Horgosi, Kun B. – Varga Gy. Balázs (Nándori, 90+1.), Posztobányi (Németh M., 83.), Stumpf (Herczeg B., 82.) – Kovács D. (Hajdú R., 66.), Vasvári (Bukta, 90+1.). Vezetőedző: Mészöly Géza
KTE: Varga Bence – Szabó A. (Bolyki, 76.), Belényesi, Szojma – Haris – Eördögh (Berki M., 70.), Banó-Szabó (Vattay, 63.), Kovács B., Győrfi M. (Bolgár, a szünetben) – Pálinkás, Merényi (Czékus, a szünetben). Vezetőedző: Gera Zoltán
Gólszerző: Szabó A. (öngól, 1–0) a 33., Vasvári (2–0) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Mészöly Géza: – Nagyon szervezett és taktikailag fegyelmezett volt a csapat, mindenki akarta a győzelmet. Külön öröm számomra a három pont mellett az, hogy megőriztük kapunkat a góltól. Kifejezetten erős Kecskemétet győztünk le, bízom benne, hogy ez nagy lökést ad a csapatnak a jövőre nézve.
Gera Zoltán: – Rövid leszek, az ellenfél jobban játszott! Sajnos mi önmagunk árnyéka voltunk, nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, amit elvártunk volna magunktól. A Budafok megérdemelte a győzelmet!
SZEGED-CSANÁD GA–HR-RENT KOZÁRMISLENY 1–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1134 néző. Vezette: Katona Balázs (Belicza Bence, Dobos Dávid)
SZEGED: Veszelinov – Szilágyi Z., Tóth B., Pejovics (Kalmár O., 88.), Kurdics – Kun Á. (Sztankó, 75.), Márkvárt, Rabatin (Vágó L., 75.), Miskolczi – Novák Cs. (Holman, 67.), Borvető. Vezetőedző: Aczél Zoltán
KOZÁRMISLENY: Lékai – Bíró M. (Kócs-Washburn, 83.), Horváth D., Dóra D., Bodrogi (Sebestyén, 71.), Nahirnij – Babinszky, Szalka, Kozics, Bakó (Máté Cs., 62.) – Jelena (Pesti, 62.). Vezetőedző: Pinezits Máté
Gólszerző: Borvető (1–0) a 32. percben
MESTERMÉRLEG
Aczél Zoltán: – Hetvenöt percig kontrolláltuk a meccset, az első félidőben sok helyzetünk is volt, és talán több gólt is szerezhetünk volna. Az utolsó negyedórában a kiváló Kozármisleny picit ránk ijesztett, ennek tudom az okát, de nem szeretném közzétenni. Az ellenfélnél a héten történt események engem is megérintettek érzelmileg, hiszen én is dolgoztam ott az elhunyt Feleki Attilával, aki a kozármislenyi futballt önmagában jelentette.
Pinezits Máté: – Elképesztően büszke vagyok a csapatra, hiszen egy feljutásra esélyes klub otthonában egy nagyon fiatal, talán az osztály legfiatalabb átlagéletkorú keretével mentünk az egyenlítésért. A gyász után nekünk nem célunk van a bajnokságban, hanem küldetésünk, ez az egyetlen mód, hogy tisztelegjünk Feleki Attila emléke előtt.
SOROKSÁR SC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–5 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 400 néző. Vezette: Kulcsár Katalin (Szalai Dániel, Bertalan Dávid)
SOROKSÁR: Radnóti – Nagy O., Kékesi, Könczey, Horváth K. – Vass Á. (Bagi, 67.), Madarász Á. (Németh E., 80.) – Kundrák (Varga Z., 54.), Korozmán, Gálfi (Gágyor, 80.) – Lovrencsics B. (Tóth G., 67.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
MEZŐKÖVESD: Deczki – Csirmaz, Keresztes B., Csörgő V., Vajda S. (Ternován, 67.) – Zahán – Saja (Furdeckij, 83.), Vidnyánszky (Kovalenko, 83.), Bertus (Csatári, 83.) – Szalai J., Pintér Á. (Bartusz, 63.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Pintér Á. (0–1) a 43., Korozmán (1–1) a 46., Bertus (1–2) az 55., Pintér Á. (1–3) a 63., Bertus (1–4) a 70., Bartusz (1–5) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter: – Az első félidőben jól játszottunk annak ellenére, hogy vezetett az ellenfél. A szünet után gyorsan egyenlítettünk, de amíg az első játékrész tetszett, a második szégyenteljes volt. A srácoknak is el kell gondolkodniuk.
Csertői Aurél: – Az első félidőben nem volt különbség a két csapat között. Ugyan vezettünk, de rögtön a második játékrész elején gólt kaptunk, majd utána is volt lehetősége az ellenfélnek a gólszerzésre. Viszont az utolsó fél órában minden bejött, nem volt ekkora különbség a két csapat között.
BVSC-ZUGLÓ–KARCAGI SC 1–1 (1–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szőnyi út, 321 néző. Vezette: Iványi Gábor (Bornemissza Róbert, Nagy Viktor)
BVSC: Megyeri G. – Bliznyiuk (Ureche, 86.), Vinícius, Benkő-Bíró, Böndi – Tóth K. (Szilágyi M., 30.) – Sarkadi, Palincsár, Csernik K. (Bacsa P., 86.), Pekár L. (Dénes A., 62.) – Farkas Balázs Kesző (Kelemen P., 86.). Megbízott edző: Kincses Ádám
KARCAG: Engedi – Kovalovszki, Szekszárdi T., Fazekas L., Pap Zs. – Szűcs K. – Szakács L. (Kohut, 75.), Girsik Á., Györgye (Győri, 75.), László D. (Bodor Z., 62.) – Tarcsi (Kaye, a szünetben). Vezetőedző: Varga Attila
Gólszerző: Pap Zs. (0–1) a 12., Farkas Balázs Kesző (1–1) a 27. percben
MESTERMÉRLEG
Kincses Ádám: – Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született. Kisebb hiányérzetem van amiatt, hogy a befejezéseknél nem voltunk elég pontosak, így meg kellett elégednünk az egy ponttal.
Varga Attila: – Egy hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy lesz csapat az NB II-ben, amelyikhez nem mi alkalmazkodunk, hanem ő hozzánk – ez ma megtörtént. A BVSC célfutballt játszott, nálunk pedig végül megbosszulta magát, hogy kétszer is a kapufát találtuk el, illetve kétszer is az öt és felesről rúgtuk mellé a labdát.
SZENTLŐRINC–FC AJKA 1–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc, Szentlőrinci Sporttelep, 700 néző. Vezette: Farkas Tibor (Ring Kevin, Topálszki Szabin)
SZENTLŐRINC: Gyurján M. – Szivacski, Milovanovics, Poór (Czérna, 19.; Rac, 84.), Márta L. (Sámson, a szünetben) – Szolgai, Nyári – Ambach (Kancsij, 67.), Nagy R., Bőle (Kiss-Szemán, a szünetben) – Adamcsek. Vezetőedző: Waltner Róbert
AJKA: Szabados I. – Kovács N. Jagodics B. Tar, Csörnyei (Kopácsi, a szünetben) – Tóth G. (Rideg B., 63.), Lakatos M. (Doncsecz, a szünetben) – Csizmadia Z., Herjeczki (Csanádi, 81.), Kirchner – Katona I. (Rideg Á., 63.). Vezetőedző: Horváth András
Gólszerző: Nagy R. (1–0) a 31. percben
MESTERMÉRLEG
Waltner Róbert: – Örülök a győzelemnek és annak is, hogy kapott gól nélkül teljesítettük a meccset. A játék képe alapján a sikerünk egyértelműnek mondható.
Horváth András: – Az első félidőben kicsit defenzíven játszottunk. A szünet után próbáltunk támadni, Herjeczki Kristóf lábában ott is volt az egyenlítés, de kimaradt a helyzete.
HÉTFŐ
20.00: Vasas FC–Tiszakécskei LC (Tv: M4 Sport)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Budapest Honvéd | 5 | 4 | – | 1 | 11–3 | +8 | 12 |
2. Szeged-Csanád GA | 5 | 3 | 2 | – | 9–4 | +5 | 11 |
3. Mezőkövesd | 5 | 3 | 1 | 1 | 10–5 | +5 | 10 |
4. Csákvár | 5 | 3 | 1 | 1 | 9–4 | +5 | 10 |
5. Szentlőrinc | 5 | 2 | 2 | 1 | 7–4 | +3 | 8 |
6. Karcagi SC | 5 | 2 | 2 | 1 | 7–7 | 0 | 8 |
7. FC Ajka | 5 | 2 | 1 | 2 | 3–6 | –3 | 7 |
8. Kecskeméti TE | 5 | 2 | – | 3 | 5–6 | –1 | 6 |
9. Vasas FC | 4 | 2 | – | 2 | 7–9 | –2 | 6 |
10. Tiszakécske | 4 | 1 | 2 | 1 | 6–7 | –1 | 5 |
11. Békéscsaba | 5 | 1 | 2 | 2 | 7–9 | –2 | 5 |
12. Videoton FC Fehérvár | 5 | 1 | 2 | 2 | 4–7 | –3 | 5 |
13. BVSC-Zugló | 5 | 1 | 1 | 3 | 6–6 | 0 | 4 |
14. Budafoki MTE | 5 | 1 | 1 | 3 | 3–7 | –4 | 4 |
15. Soroksár SC | 5 | – | 3 | 2 | 7–12 | –5 | 3 |
16. Kozármisleny | 5 | – | 2 | 3 | 2–7 | –5 | 2 |