Mindenre képesek az aranyéremért

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.05.09. 01:12
Címkék
válogatottban, kulcsjátékosa volt a Ferencvárosnak, és immár három esztendeje meghatározó embere a Lokinak. Leandro egy-egy bajnoki címet ünnepelhetett az FTC-vel és a DVSC-vel is, most arra készül, hogy a harmadikat is begyűjtse. Lassan öt éve annak, hogy Mario Bozsics Magyarországra, az FC Fehérvár együtteséhez szerződött, majd 2008-ban, a tavaszi idény előtt azért igazolt Újpestre, hogy bajnoki címet ünnepelhessen. Két szerezzen csapatának, s mi most azt vizsgáltuk meg, milyen motivációval vágnak neki az izgalmas bajnoki hajrának.

az élvonalban. Akkor, 1999-ben Henk ten Cate, az MTK edzője dobta a mély vízbe, méghozzá későbbi csapata, a Ferencváros ellen. Aztán megfordult Bükön, Szombathelyen, majd következett az Üllői út, bajnoki cím a Fradival, 2006-tól pedig a Debrecen meghatározó futballistája. A 27 esztendős Leandro hétről nyújt, szinte kihagyhatatlan a Lokiból. Különösen azután hárult rá dor Tamás, a DVSC karmestere abbahagyta a futballt. Leo ezt pontosan tudja. „Más a mostani Loki, mint mondjuk a tavalyi vagy a tavalyelőtti – mondja, amikor arról kezdünk beszélgetni, hogy az idén izgalmas lesz a bajnoki hajrá, a DVSC és az Újpest versenyfutása. – Ha Sándor Tamás játszik a legutóbbi, Győr elleni meccsen, aligha szórunk el két pontot. Bizony hiányzik egy vezér, egy olyan klasszis, mint ő volt, aki összefogja a csapatot, és a nehéz pillanatokban buzdítja a többieket. Különben úgy is megverhettük volna az ETO-t, hogy nagyjából egy órát játszottunk tíz emberrel a kiállítás miatt. A saját figyelmetlenségünk az oka, hogy a hajrában egyenlített a Győr. Nem tagadom, egy napig valamennyien bosszankodtunk, >>> >>>

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
4 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
4 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
4 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik