Szétesés nincs, irány a dobogó!

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.04.14. 23:09
Címkék
Három csapat, mínusz tizenkilenc pont. Az őszt remekül kezdő Vasas és Haladás (az első hat meccsen 12-12 pont), illetve a közepesen nyitó Nyíregyháza (8 pont) a tavaszszal visszaesett. Előbbi két együttestől messze került a dobogó, a szabolcsiak pedig kizárólag annak örülhetnek, hogy a Siófok, REAC páros őszi botladozása miatt náluk fel sem vetődhet az osztályváltás gondolata. De mi az oka a visszaesésnek?

Dühös Vasas-szurkolók hajítottak petárdát a paksi pálya gyepszőnyegére szombat este. A hazaiak ekkor már 3–0-ra vezettek, az angyalföldiek pedig csak szenvedtek mind a pályán, mind a lelátón. A csapat még körvonalaiban sem emlékeztet őszi önmagára, és immár hatpontos hátrányba került a dobogó harmadik fokán álló, Csank János keze alatt megtáltosodó Zalaegerszegtől. A pénztelenségre senki sem foghat


folytatás...
Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
4 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
4 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
4 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik