Már túl a barátságon

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.04.14. 23:09
Címkék

A szurkolói békekötés jegyében rendezték meg s vezették fel a hét végén Brazíliában nagy csinnadrattával, látványos klubvezetői ölelkezésekkel, drukkerek közti kézfogásokkal a Juventude–Caxias riói derbit – csak éppen semmi értelmesem volt az egésznek. A történtek ismeretében már az is nagy szó, hogy az első félidőben nem történt különösebb rendbontás, elvégre a fordulás után még a Dél-Amerikában megszokottnál is látványosabb „cérnaszakadás” következett be, aminek eredményeképp összesen öt piros lapot osztott ki a játékvezető.

Az elsőt mindjárt Gilmar Isernek, a hazaiak vezetőedzőjének, aki a pályára berohanva hőbörgött egy bírói ítélet ellen. Nem sokkal később aztán kollégája, a szerencsére nem angol nyelvterületen dolgozó Argel Fucks is hasonló sorsra jutott, őt a rendőröknek kellett lecsitítaniuk, olyan heves vitába keveredett a negyedik játékvezetővel. A maradék három kiállításon két Juventude- és egy Caxias-futballista osztozott, előbbi csapatból Alex Moraest és Renant állították ki, a túloldalról meg az ellenfelébe gondolkodás nélkül belerúgó Mikát.

De hogy ne csupán a botrányhősöket emlegessük: Marcos Denner és Júlio Madureira góljával a vendég Caxias 2–0-ra győzött a békésnek jóindulattal sem nevezhető összecsapáson.

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 perce

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
22 perce

Heti program: BL- és Kl-selejtező; indul a Bundesliga és a Serie A

Minden más foci
50 perce

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
1 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
1 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
2 órája

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
2 órája

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik