Gólképtelen Németh csapata

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.04.12. 02:53
Címkék

Az első négy fordulóban mind- össze egyetlen gólt szerzett Németh Norbert együttese, a Tom Tomszk, amely ezúttal az újonc Kubany Krasznodar védelmét sem tudta feltörni – igaz, a korábbi Vasas-játékos és társai nem is kapituláltak. Érdekes módon a csapat eddigi egyetlen találatát a bajnoki címre törő CSZKA Moszkva ellen jegyezte, s azzal nyertek is Némethék.

A forduló eddig lejátszott mérkőzései kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a Michael Laudrup edzette Szpartak Moszkva már másodszor kapott ki az idényben, illetve hogy városi riválisa, a Dinamo a 38. perctől emberhátrányban futballozva Alekszandr Kerzsakov révén csikarta ki a győzelmet a Rosztov ellen.

Legfrissebb hírek

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 perce

Heti program: BL- és Kl-selejtező; indul a Bundesliga és a Serie A

Minden más foci
47 perce

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
1 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
1 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
2 órája

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
2 órája

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2 órája

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik