Négyet mentek előre

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.04.09. 06:29
Címkék

Nem csupán az 1. csoport tabelláján, de a világranglistán is kifizetődő volt az Albánia és Málta ellen aratott két győzelem: a magyar válogatott a 44. helyre jött fel a FIFA listáján. A februári „tízéves” csúcsot, a 43. pozíciót ugyan még nem szerezte vissza Erwin Koeman együttese, de bizakodásra adhat okot, hogy közeledik a csoportbeli riválisokhoz. A selejtezőbeli ellenfelek közül az Eb-negyeddöntős Portugália a 10., az éllovas Dánia a 29., Svédország a 33., Albánia a 91., Málta pedig a 151. helyen áll.

Elöl semmi sem változott, a lassan a brazilok világcsúcsát ostromló spanyolok már 31 mérkőzés óta őrzik veretlenségüket, ennek köszönhetően 2008 júliusa óta április már a tizedik hónap, amelyet sorozatban a világranglista élén kezdenek. Ráadásul rekorddal is gazdagodtak: 367 pontra növelték előnyüket a második Németországgal szemben, márpedig ekkora különbség még nem volt az első és a második között az 1993-ban útjára indított FIFA-rangsorban.

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 perce

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
22 perce

Heti program: BL- és Kl-selejtező; indul a Bundesliga és a Serie A

Minden más foci
50 perce

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
1 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
1 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
2 órája

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
2 órája

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik