Keserű jubileum lett a vége

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.04.09. 06:29
Címkék

Hogy zöldellő füvön, vagy parkettán kell szerepelniük a brazil Copacabana növendékeinek, egyre megy. Mindegy, miből van és mekkora a „tánctér”, a dél-amerikaiak bizonyították: nagy- illetve kispályán is kifogástalanul táncoltatják a labdát. A Körcsarnokban rendezett Borsodi-kupa utolsó napján a januári Eb-re készülő magyar futsalválogatott ellenfele a világbajnok Brazília volt.

Egy nappal korábban, Szlovákia elleni 4–1-es vereségünk során saját kárunkon értettük meg, hogy nem szégyen a rombolás, ellenfelünk zárt, agresszív védekezésből vezetett támadásokkal fektette csapatunkat két vállra. A tisztes helytállásra, na meg hasonló stratégia megvalósítására tettek kísérletet szerdán Lódi Tamásék. Esélyeinket növelte, hogy a brazilok szemére vetették: kedden, Horvátország ellen (3–0) fáradtan mozogtak, győzelmüket fogcsikorgatva brusztolták ki.

Még egyetlen labdaérintést sem láthattunk, de Kozma Mihály már nem győzte fogadni a gratuláló kézszorításokat, a szakember ugyanis éppen a vb-győztes Brazília ellen ült századik alkalommal a futsal-válogatott kispadján. Miközben a meghatott szövetségi edző arcát figyeltük, arra gondoltunk: a sors furcsa fintora, hogy épp egy jóval esélyesebb csapat ellen kell megélnie a nagyszerű jubileumot – amikor szinte előre borítékolható a kiadós vereség.

Noha a magyar játékosok hajtottak, hogy dacoljanak a papírformával, csapatunk Kovacsics Károly szépítő gólja (1–2) ellenére is sima, 8–1-es vereséget szenvedett. Hiába próbáltuk, nem tudtuk felvenni a brazil szamba pörgős ritmusát.

A harmadik nap másik mérkőzésén Szlovákia 3–1-re legyőzte Horvátországot.

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
3 perce

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
23 perce

Heti program: BL- és Kl-selejtező; indul a Bundesliga és a Serie A

Minden más foci
51 perce

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
1 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
1 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
2 órája

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
2 órája

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik